Különös, semmiképp sem szokványos könyv Karen Armstrongé: alcímében a judaizmus, a kereszténység és az iszlám 4000 éves történetét ígéri, de valójában egészen mást nyújt, valami olyasmit, amit tudományos monográfiák nem szoktak nyújtani, ismeretterjesztő művek pedig fel sem vetnek. A szerző arra keres választ terjedelmes kézikönyvében, hogy hogyan változtak, alakultak, módosultak az egyistenhívő nagy világvallások isten-képei az évezredek során: kit, milyen istent vallottak, minő istenben hittek a régi és az újabb zsidó, keresztény és iszlám hívők, milyen istenről szóltak, tanúskodtak a teológusok, a filozófusok, az "isten-látók", a misztikusok, a papok, a próféták, a közemberek stb. Armstrong nem a vallástörténet tudósa és specialistája, őt egy mentalitástörténeti probléma foglalkoztatja. Maga ugyan mélyen vallásos volt (hét évig volt római katolikus apáca), mára azonban ateistává vált, ám úgy véli, isten mint lelki valóság, mint megélt élmény, mint egy belső szükséglet kivetülése, mint mentalitástörténeti való mindenképpen van, sőt olyannyira van, hogy koronként újabb és újabb arcai válnak láthatóvá (miközben a régiek eltűnnek örökre vagy időlegesen). Az isten-képnek ezek a változásai, az isten-élmény fenomenológiája érdekli a szerzőt, erről szól a könyve. Az isten-kép változásai persze nehezen ragadhatók meg, a probléma módszertanilag is izgalmas feladvány. Armstrong egyaránt felhasznál munkájához vallás-, eszme- és művelődéstörténeti forrásokat, filozófiai, teológiai, misztikus traktátusokat, irományokat, az újabb korokhoz érve pedig szépirodalmi munkákat is.