kategóriák
- Közlekedés ajánlójegyzék
- Szocreál ajánlójegyzék
- Reklám ajánlójegyzék
- Fotó ajánlójegyzék
- Kínai-japán ajánlójegyzék
- Szentkép ajánlójegyzék
Új árakkal! - Új szentkép ajánlójegyzék II.
- 12 érdekes régiség
- Könyv
- Bibliofilia
- Régiség
- Metszet
- Térkép
- Fotó
- Papírrégiség, Aprónyomtatvány
- Plakát
- Cirkusz
- Modern grafika
- Szocreál
- NER Irodalom
- Egyéb
kosár
üres a kosár
nincs bejelentkezve
Toót-Holló Tamás : Garabonciások könyve és szerelme - Irodalmi tanulmányok egy magyar őshagyományról
- leírás
- további adatok
A cím- és szennycímlap ragasztószalaggal megerősítve.
A különféle csavargóhősök köré szerveződő pikareszk történetekben eleve bővelkedik a magyar irodalom, de van egy olyan, jobbára rejtekutakon vándorló csavargója is a magyar múltnak, akinek az alaposabb megértésére eddig még várnunk kellett.
Toót-Holló Tamás néhol esszébe hajló értekezései ezen a helyzeten változtatnak, s a folklórhagyomány emlékeit és a modern magyar irodalom remekeit egyaránt segítségül hívják ahhoz, hogy tanulmányokat közöljenek az eddig leginkább rejtve rejtező magyar spirituális hagyományról, a garabonciások által őrzött ősi tudásról.
A tanulmányok meggyőzően bizonyítják, hogy a garabonciásoknak legalább annyi közük van a táltoshithez, mint az ősi magyar csillagvalláshoz, valamint az alkimista tradíció hermetikus tanításaihoz. Nem csoda hát, hogy ez a sárkányokat lovagló, viharfelhőket az égre parancsoló, bűvös könyvéből pedig fantasztikus varázslatokat kiolvasó alak a népi mesemondók fantáziáját legalább annyira megmozgatta, mint a modern írókét és a költőkét.
A néphagyományban a Mátyás-mondákat csakúgy áthatja a garabonciás motívuma, mint a magyar Faust, Hatvani István legendakörét. A magyar folklórtudomány már Ipolyi Arnold óta kutatja ennek a rejtélyes alaknak a rokonságát, a magyar nyelvészek egyszerre többféle szószármaztatással is felfedezni vélik a garabonciás szó eredeti jelentését, a magyar regényirodalomban pedig Krúdy Gyula és Weöres Sándor, a költészetben pedig szintén Weöres Sándor, Pásztor Béla és Nagy László nevéhez fűződnek a garabonciások mítoszát a legbravúrosabban megörökítő alkotások.
Toót-Holló Tamás mindezeket a néprajzi és irodalmi emléknyomokat követve arra jut, hogy a garabonciás körül kialakult hiedelemköröket tekintve vitathatatlanul a garabonciások könyve az a varázslatos tárgy, amelyik a mai szemlélő figyelmét a leginkább felkeltheti.
Hiszen tudjuk, mire jó a garabonciáson a hosszú út porából vett sötét köpeny, mit keres a garabonciás kezében a szelek és a felhők járását eligazító nyírfaág, s miképp zabolázza meg a garabonciás a vele fellegeket hasítani képes sárkányt. De ha mindezt tudjuk, akkor még mindig épp csak kapiskálni kezdhetjük azt, mit olvashat ki a garabonciás abból a bűvös, fekete könyvből, amelyik az egyik leginkább féltve őrzött kincse, s amelynek bűvös igéiről, ráolvasásairól csak kósza megjegyzések formájában szokás említést tenni. Mintha azt a titkot még máig is érdemes lenne megőrizni, hogy az igéző hatású könyvből kiolvasott események hogyan válhatnak rendre valósággá.
Toót-Holló Tamás tanulmányai megtörik a hallgatást erről az őshagyományról, s nemcsak a garabonciások könyvéből kiolvasható bűvös igékről, hanem a garabonciások megváltást hozó szerelméről is számos újdonságként ható megállapítással szolgálnak.
A különféle csavargóhősök köré szerveződő pikareszk történetekben eleve bővelkedik a magyar irodalom, de van egy olyan, jobbára rejtekutakon vándorló csavargója is a magyar múltnak, akinek az alaposabb megértésére eddig még várnunk kellett.
Toót-Holló Tamás néhol esszébe hajló értekezései ezen a helyzeten változtatnak, s a folklórhagyomány emlékeit és a modern magyar irodalom remekeit egyaránt segítségül hívják ahhoz, hogy tanulmányokat közöljenek az eddig leginkább rejtve rejtező magyar spirituális hagyományról, a garabonciások által őrzött ősi tudásról.
A tanulmányok meggyőzően bizonyítják, hogy a garabonciásoknak legalább annyi közük van a táltoshithez, mint az ősi magyar csillagvalláshoz, valamint az alkimista tradíció hermetikus tanításaihoz. Nem csoda hát, hogy ez a sárkányokat lovagló, viharfelhőket az égre parancsoló, bűvös könyvéből pedig fantasztikus varázslatokat kiolvasó alak a népi mesemondók fantáziáját legalább annyira megmozgatta, mint a modern írókét és a költőkét.
A néphagyományban a Mátyás-mondákat csakúgy áthatja a garabonciás motívuma, mint a magyar Faust, Hatvani István legendakörét. A magyar folklórtudomány már Ipolyi Arnold óta kutatja ennek a rejtélyes alaknak a rokonságát, a magyar nyelvészek egyszerre többféle szószármaztatással is felfedezni vélik a garabonciás szó eredeti jelentését, a magyar regényirodalomban pedig Krúdy Gyula és Weöres Sándor, a költészetben pedig szintén Weöres Sándor, Pásztor Béla és Nagy László nevéhez fűződnek a garabonciások mítoszát a legbravúrosabban megörökítő alkotások.
Toót-Holló Tamás mindezeket a néprajzi és irodalmi emléknyomokat követve arra jut, hogy a garabonciás körül kialakult hiedelemköröket tekintve vitathatatlanul a garabonciások könyve az a varázslatos tárgy, amelyik a mai szemlélő figyelmét a leginkább felkeltheti.
Hiszen tudjuk, mire jó a garabonciáson a hosszú út porából vett sötét köpeny, mit keres a garabonciás kezében a szelek és a felhők járását eligazító nyírfaág, s miképp zabolázza meg a garabonciás a vele fellegeket hasítani képes sárkányt. De ha mindezt tudjuk, akkor még mindig épp csak kapiskálni kezdhetjük azt, mit olvashat ki a garabonciás abból a bűvös, fekete könyvből, amelyik az egyik leginkább féltve őrzött kincse, s amelynek bűvös igéiről, ráolvasásairól csak kósza megjegyzések formájában szokás említést tenni. Mintha azt a titkot még máig is érdemes lenne megőrizni, hogy az igéző hatású könyvből kiolvasott események hogyan válhatnak rendre valósággá.
Toót-Holló Tamás tanulmányai megtörik a hallgatást erről az őshagyományról, s nemcsak a garabonciások könyvéből kiolvasható bűvös igékről, hanem a garabonciások megváltást hozó szerelméről is számos újdonságként ható megállapítással szolgálnak.