Tolsztojt a 19. század írójaként tartja számon a világ, de, amint Németh László a 20. századi tapasztalatok birtokában Tolsztoj életművének idő fölötti epikai jellegét felismerve megállapítja: vannak olyan tulajdonságai, amelyek éppen hogy újkori művésszé teszik. A könyvünkbe felvett kisregényekkel és elbeszélésekkel az élő Tolsztojt kívánjuk bemutatni, a művek kiválasztásánál természetesen a jelentősebb műelemzések egyetemes érvényű megállapításait is figyelembe vettük. Tolsztoj kisebb terjedelmű szépprózai alkotásai művészileg egyenértékűek a nagyregényekkel, noha művészetét mégiscsak módosította a lelkek rövidre fogott ábrázolása, a benső dráma koncentráltsága az emóciók általánossága írta Romain Rolland, Tolsztoj értő tanítványa. Olvasásra buzdítanak, reméljük, az itt következő sorok, amelyekben a 20. század írói részben még kortársaink vallanak Tolsztoj novelláinak lenyűgöző hatásáról, az egyes művek lényegi elemeiről, vagy éppen a tolsztoji írásművészet ellesett titkairól. Tolsztojnak nem volt kezdő korszaka, írói pályája 1852-ben a Gyermekkor című kisregényével, majd az 1853-ban publikált Rajtaütés-sel, rögtön két remekművel indult. A Háború és béke több típusa a Rajtaütés-ben próbálgatja először szárnyait: Hlopov kapitány az igazi hős, aki nem mulatságból verekszik, hanem kötelességből.