Elment a buszgarázs előtt, átkelt a keskeny fahídon a koszos patak felett, elhaladt az egykori bálterem vak ablakai előtt, és aztán belépett az Egységbe. Lekezelt mindenkivel, majd kivett a hűtőből egy üveg Soproni Aszok sört, azt letette a pultra Attila elé, aki kinyitotta a palackot. O elvett egy poharat, kétdecis vizespoharat, mert azt szerette, és leült a bejárattal szemben, úgy, hogy a nyitott ajtón kilásson. Mögötte általában Gyula ücsörgött, a túlsarokban Jani, ha úgy adódott asztalánál ült Karcsi, Attila keresztrejtvényt fejtett a pult mögött, és nemigen szólt senki egy szót sem. A nyitott ajtón kilátott az útra, látta ki megy, kijön, és honnan és hová. Fönn pedig, mint valami tökéletes kép a keretben, a kék ég hátterében az összenőtt templomok kettős tornya magasodott méltóságteljesen. Töltött poharába az üvegből, s pontosan tudta, hogy ő már soha többé sehol nem lesz ennyire otthon.