A mo­dern ma­gyar p­ró­za el­ső, má­ig nagy ha­tá­sú a­lak­ja Csáth Gé­za. Or­vos volt, í­ró volt, az em­be­ri test és lé­lek a­la­pos is­me­rő­je, a szá­zad e­le­ji fény­lő, fül­ledt sze­cesszi­ó ma­gyar hő­se i­ro­dal­munk­ban. Leg­e­rő­sebb al­ko­tó­i i­gé­nye az em­ber új­ra­fel­fe­de­zé­se. A va­ló­ság és a kép­ze­let sík­ján egy­for­ma biz­ton­ság­gal mo­zog, az i­dill, a t­ra­gi­kum és a g­ro­teszk e­gy­a­ránt vonz­za, az ö­rök­ké­va­ló­ság­ba len­dí­tő gyö­nyör épp­úgy ér­dek­li, mint a fáj­da­lom misz­ti­ku­má­nak szí­nes tü­ze­i. So­kat írt a nők­ről. Vá­lo­ga­tá­sunk­ban e­zen í­rá­sa­it kö­töt­tük cso­kor­ba, s nyújt­juk át - nem csak nők­nek. Nő­vé vá­lás­ról, é­vő­dé­sek­ről, hó­dí­tá­sok­ról, nagy sze­rel­mek­ről és csa­ló­dá­sok­ról, fél­té­keny­ség­ről, a há­zas­é­let jó és rossz ol­da­la­i­ról, fér­fi­ak nők­kel kap­cso­la­tos o­kos­ko­dá­sa­i­ról, a nők más­sá­gá­ról szól­nak a no­vel­lák. Csáth sze­ret­te a nő­ket, a­hogy az é­let e­gyéb ö­rö­me­it is. Az é­let­vágy, a nagy­be­tű­vel írt É­let lá­zas i­gen­lé­se mély­ről e­re­dő, jel­leg­ze­tes a­la­pél­mé­nye. Az é­let szük­ség­sze­rű fáj­dal­ma­i e­lől a­zon­ban fo­lya­ma­to­san me­ne­kült, így ál­ma­i tö­ké­le­tes asszo­nyát is csak a nar­ko­ti­kum­tól bó­dult ál­mok­ban ta­lál­hat­ta meg.