Sorozat: Sapientia humana.
Martin Heideggernek ez az 1930/31-ben Freiburgban tartott előadás-sorozata csak 1982-ben látott napvilágot, s mindjárt akkora jelentőségre tett szert az életművön belül, hogy Rüdiger Safranski róla szólva egyenesen "titkos főműről" beszélt, s Jacques Derrida is kiemelt szerepet juttatott neki Heideggerről szóló elemzésében. A mű több szempontból is unikumnak számít a heideggeri oeuvre-ön belül. Egyrészt itt olvashatjuk a legalaposabb elemzéseket a filozófia egzisztenciális vonatkozásáról és ezzel összefüggésben az unalom fenomenológiájáról és időszerkezetéről. Másrészt - Heideggertől szokatlan módon - a könyv második részét alkotó kérdés kapcsán, nevezetesen: hogyan értelmezendő a tézis, mi-szerint a kő világ nélküli, az állat világban szegény, az ember pedig világ-képző, tüzetesen megvizsgálja a korabeli biológia és "etológia" neves figuráinak (Roux, Uexküll, Driesch) megfigyeléseit és elméleteit, és ezekből, illetve ezekkel vitázva fejti ki a világ jelenvalólét- (Dasein-) specifikus metafizikáját. A filozofálás mibenlétét, az unalom időiségét, valamint az állat korlátozott világát taglaló nagy fejezetek után Heidegger a világ-konstituáló logos analízisével zárja a sort. A harmadik mozzanat, amiért különleges érdeklődés övezi ezt a művet, abban rejlik, hogy a heideggeri filozófia híres fordulatának, mely épp a húszas-harmincas évek fordulópontjára tehető, eddig igencsak szegényes dokumentumait egy hatalmas, több mint ötszáz oldalas munkával bővítette

további képek