Novellárium. --- Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud” – írta Esterházy Péter Tar Sándorról. „Arányérzéke megóvta attól, hogy a folyamatosan kifosztott és megalázott életeknek a szószólója legyen. Több lett ennél, a krónikása lett ennek a világnak. Nagy író volt, mert íróként nálánál alighanem senki sem ismerte jobban ezt a nyomort, az országnak ezt a füstös, fekete arcát” – ezt már egy másik kolléga, Darvasi László írta róla. „Életműve – akárhonnan nézzük – csak a műfaj legjelentősebb mestereiéhez mérhető. Aki úgy állt ellen mindennemű irányzatnak, divatnak és trendnek, hogy eközben alighanem a Kádár-kori Magyarország legteljesebb irodalmi lenyomatát hagyta ránk. A bokájáig nem értek fel a korszak százezer példányos, ünnepelt sztárjai – az ezredvég magyar nyelvű novellisztikája az ő keze nyomát őrzi meg védjegyként, az ő hangján szólal számunkra meg. Életműve kezdettől a legvégéig póztalan, hiteles, igaz” – ezek pedig már Keresztury Tibor szavai. Válogatásunk természetesen csak szűk keresztmetszetet adhat, mégis igyekeztünk olyan írásokat összegyűjteni, melyek Tar Sándor művészetének minél több erényét megmutatják. Az írások időrendben követik egymást az 1981-ben megjelent A 6714-es személy című első kötettől az utolsó könyvig, a 2004-es Az alkuig.