A költőházaspár is mitologizálódott: a feminista kritika mártírként kanonizálta Sylviát – Tednek az önző, érzéketlen és hűtlen férj szerepe jutott. Ő maga harmincöt éves hallgatást tört meg, amikor halála évében, 1998-ban közre adta ezt a kötetet, rémdrámába torkolló szerelmük és házasságuk történetét, ahogyan ő látta, és ahogyan Sylviához írt levél-versek formájában megfogalmazta. A baljós árnyak kezdettől rávetülnek erre a kapcsolatra. Sylvia napos énje, a színjeles tanuló, a barnára sült, életerőtől duzzadó amerikai lány mögött ott sejlik az árnyékos oldal is, a titkos démonaival küzdő, rémálmok gyötörte, váratlan dührohamokra hajlamos lény, akinek arcán a sebhely első öngyilkossági kísérletéről árulkodik. Gyökeresen más a két ember kulturális és történelmi háttere is, amint ez már francia- és spanyolországi nászútjukon kiderül. „A te Párizsod, úgy gondoltam, amerikai… Az én Párizsom annyi volt csak, hogy nem német. A Megszállás fővárosa, az a régi lidércnyomás.” "Spanyolország megrémített. Spanyolország, ahol én otthon voltam." Ahogy haladunk a végkifejlet felé, ez a feszültség csak növekszik. Ted nem találta helyét Amerikában, Sylvia gyűlöli az Óceánt is elkerítő angolokat. A partvidék nyúlcsapdáival összevérezi a kezét. A legbaljósabb árny azonban a halott német apa, Otto Plath egyre nagyobbra növő és a férj alakjára rávetülő kísértete. Őt és a kötet sok más motívumát Sylvia Plath költészetéből is ismerhetjük. A Születésnapi levelek két költészet drámai ütközése is, de – az élettel ellentétben – nem romboló, hanem megtermékenyítő hatással: új minőség Ted Hughes költészetében. Költészetnek, drámának, történetnek egyaránt megrendítő olvasmány.

1956-ban a cambridge-i egyetemen az akkor huszonhat éves Ted Hughes és barátai irodalmi lapot alapítottak, a St. Botolph?s Review-t. Csak egy száma jelent ugyan meg, de az estélyen, amivel megünnepelték, összeismerkedett és mindjárt egymásba is szeretett Anglia és Amerika két legígéretesebb költője. Ted Hughes és Sylvia Plath néhány hónap múlva már össze is házasodtak. Eleinte Amerikában éltek, majd 1959-től Angliában. Született két gyerekük, és 1961-ben vidéken telepedtek le. Nem sokkal ezután házasságuk megromlott, Hughes elköltözött, és Sylvia 1963-ban öngyilkos lett. Költői hírneve azóta nőttön nő. Ahogy egy megidézett szellem – mint e kötetben olvashatjuk – talán megjósolta neki: „?Híresek lesztek majd. Különösen te. / Ki sem kerülheted: eljön a hírnév, / És mire eljön, megfizettél érte: / A boldogságoddal, férjeddel, életeddel.” Híres lett Hughes is. A természet ősi erőit mitizáló, vad erejű költészetével 1984-ben elnyerte az Angliában több évszázados múltú poet laureate (koszorús udvari költő) címet.