Philip Roth regénye edzett pornográfiaolvasókat is megdöbbenthet a szexuális élet normális, félnormális és normalitáson túli formációinak, akcióinak és fantazmagóriáinak minuciózusan pontos, részletező leírásával is, de azzal is, hogy regénye jószerivel másról sem szól, mint tengerész kuplerájokban, színházakban, hitvesi ágyakban, leánykollégiumokban, utcákon és autókon, idős prostituáltakkal vagy a fiatal és "ártatlan" leányokkal, nimfomán asszonyokkal és frigid perszónákkal megtörtént esetekről. Minden telefonos szexszolgáltatást felülmúl például annak a magnószalagnak a tartalma, amely egy huszonéves főiskolás lány és egy hatvanéves főiskolai (segéd)oktató párbeszédét tartalmazza. Ennek ellenére csalódik az, aki úgy véli, a nagy író ezúttal a pornó területére tévedt vagy kalandozott el. A művének van ugyanis főhőse, akivel megtörténik a felsorolt események döntő többsége, és akinek egyéniségéhez, pszichéjéhez, karakteréhez valóban csak szexuális akcióin és vágyálmain, erotomán képzelgésein és cselekedetein keresztül lehet eljutni. És élő, plasztikus figurák e főhős, a zsidó Sabbath tettestársai, szenvedélyeinek fellobbantói s kioltói, partnerei és áldozatai is. Roth persze nemcsak a szexuális alvilágot, a lélek alvilágát kívánta bemutatni. Egyúttal ironizálja kultúránk egyik lényeges vonását is, az ún. szexuális forradalom, a feminizmus világméretű győzelme, a szexuális zaklatás mint olyan - bűnténynek ítélése utáni korát. De társadalomkritikája és kultúrabírálata csak egyik oldala művének. A másik, a sokkal jelentősebb, az emberi esendőség és züllöttség ábrázolása, méghozzá abból az alapállásból, hogy az ember ennek ellenére - vagy talán ennek következtében - mégiscsak "csodálatos". A pokoli bugyrokat megjárt Sabbath a mű végén szinte szophoklészi, gorkiji módon megdicsőül, az olvasó pedig úgy teszi le a regényt, mint a nagy alkotások után.