1971-ben fejezte be Márai ezt a regényt, amelynek ötlete huszonöt évvel korábban merült fel benne. A Diktátort akarta körbejárni, azt a figurát, aki otthagyta ujjlenyomatát az egész Történelmen. „Az elmúlt 2000 évben ritka volt az a korszak, amikor a Diktátor emléke nem kísértette az írókat” – írja az utószóban. Minden században, minden műfajban életre keltették. Született róla dráma és óda, értekezés és regény. Ő volt a „démonikus Cézár”, a többiek mind őt utánozták, akár Napóleonnak, akár Barbarossa Frigyesnek hívták őket. Márai azt a rövid időt jeleníti meg, amely Julius Caesar meggyilkolása és temetése között eltelt. Rabszolgák és római kéjhölgyek, eunuchok és eleddig Caesar pénzéért tülekedő írók, ügyvédek és veteránok akarják eltüntetni magukról a Diktátor érintésének nyomait, hogy azonnal rohanjanak a másikhoz, a diktátor ellen lázadókhoz… Márai szatirikus írói vénája tobzódik ezekben a jelenetekben, sziporkázóan szellemes, könnyed – és könyörtelenül igazat mond.