Az író nemigen törekedett arra, hogy művét valóban naplószerűen bocsássa közre, feljegyzéseit utólag, a jegyzetekben volt szükség kronológiai kommentárral ellátni. Az olvasó csak a politikai események említései alapján tájékozódhat, igen sokszor azonban erre nincs szükség. A mű lényegesen hosszabb, terjedelmesebb részeit irodalmi elmélkedések foglalják el. Ezek a rövid beszámolók legtöbbször csodálatosak. Goethe Novellájáról, Shakespeare egyik-másik drámájáról, Racine-ról, Rilkéről, sok-sok klasszikus vagy modern angol, német, francia íróról, olyan magyar nagyságokról, mint Arany, Babits, Kosztolányi, Krúdy kevesen mondtak lényegesebbet, tömören találóbbat. Persze nem kritikák ezek a passzusok, nem is esszék, inkább egy abszolút hallású és igen-igen művelt művészember benyomásainak, megfigyeléseinek pontos rögzítései. Ám korántsem csupán olvasónapló Márai könyve. Igaz, a legvadabb, legembertelenebb időkben, a holocaust, a bombázások, az ostrom stb. közepette is ugyanúgy olvas Márai, mintha a legnyugalmasabb béke venné körül, de mélyen érinti, zsigeréig hatol a kor szörnyűsége is. Ítélete, vélekedése morális jellegű. A politika nem érdekli, az emberi tartás, illetve annak iszonyú hiánya annál inkább. Egy vádirat is rejtőzik az olvasónapló mellett-alatt a műben, vádirat a fasizmus, a hitleráj, a magyar középosztály, a polgárság ellen. Történelmi ítéletet nem mond erkölcsit feltétlenül, abszolut érvénnyel. Mintegy a napló harmadik rétegét alkotják a megörökített életképek, visszaemlékezések, élménybeszámolók. Napi eseményekről ritkán ír, annál inkább egy-egy örök pillanatról; egy sétáról, egy gőzfürdőben töltött reggelről, egy párizsi utazásról stb. Parányi, villódzó szépségű kisnovellák ezek, az író legjobb színvonalán.