Ceruzás aláhúzásokkal.

A lengyel filozófus immár harmadik kötetben adja közre eredetileg tévéelőadásoknak készült fejtegetéseit olyan „nagy kérdésekről”, amelyekkel naponta találkozhatunk, amelyek nyugtalaníthatnak bennünket, és amelyeknek egyszerű, alázatos végiggondolása a felismert igazság vagy a tartósított kétely bizonyosságát vezetheti be zaklatott, rendezetlen mindennapjainkba.

Kolakowski, a hívő katolikus gondolkodó sohasem kinyilatkoztat – tudja jól, hogy ennek jogát ember nem sajátíthatja ki. Ez mást illet. Arra viszont szívesen vállalkozik, hogy a tudós felebarát szeretetével kézen fogjon bennünket, s egy tizenkét perces peripatetikus séta közben helyettünk és velünk gondolkodjon. Miről?

Például, hogy mit jelent az adósság és a hála; miért nehéz kérdés a megbocsátás. Hogy az ember rekordszenvedélyének metafizikai gyökere van: „tudniillik ott rejlik bennünk a vágy, hogy túllépjünk azon, ami van, bármi furcsaságban fejeződik is ez ki, Bármi groteszkbe és abszurdba hajlik is – mint minden, ami emberi, akár jó, akár rossz –, mégis felfedezhető benne a végtelen reménye.”

És olvashatunk még a múltról és a jövőről, a temetésről, az igazságosságról, az ellenségről és a barátról, a demokrácia természetellenességéről és így tovább.

Kolakowski emberi és filozófusi nagysága abban rejlik, hogy őt látva, hallgatva vagy olvasva nincs kisebbrendűségű érzésünk: értjük, amit mond, és érezzük, hogy értünk mondja.

Mesterünk és felebarátunk egyszerre.