A világhírű, Oxfordban élő filozófust 1996-ban meghívta a lengyel televízió tíz előadás megtartására. „Előre jeleztem, hogy előadásaimnak két értelme van: először is rövidek, s így hallgatóimnak remélhetőleg nem jut ideje elaludni; másodszor, egyáltalán nincs bennük szó a lengyel politikáról.”
Ez a tíz előadás kiegészült még öt másutt elhangzott szöveggel, s megszületett ez a kis könyv, amelyről csak elragadtatással lehet beszélni. A XX. század végén az összezavarodott, s bizonyos szociológiai bölcseleti iskolák által szinte már kéjjel összezavart, de tájékozódni, eligazodni vágyó emberhez szól Kolakowski. Nem a kiválasztott tudós fölényével, hanem a tapasztalt embertárs megértésével, nyugalmával, világos, tiszta szavával. Közérthetően, tehát bátran. És azt sugallja, hogy van támpont ebben a világban; hogy az értékválságról alkotott hangzatos és teátrális szólamok zajában az ember higgadtan és józanul megtalálhatja azokat a valőröket, amelyek egyáltalán nem tűntek el, s amelyek most is segítenek erkölcsös lényként sikeresen élni.

Hatalom, szabadság, tolerancia, egyenlőség, kollektív felelősség – csupa olyan fogalom mélyére ás le Kolakowski, amelyekkel naponta együtt élünk, amelyekkel naponta nem tudunk mit kezdeni.

A lengyel filozófus (1927) idős korára olyan kötettel ajándékozta meg az olvasót, amelyet nyugodtan definiálhatnánk Francis Bacon Esszéi-nek alcímével: „Tanácsok az okos és erkölcsös életre.”