kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Ermesz Csaba (Összeállította) : Kortárs buddhista esszék

  • leírás
  • további adatok
"A tanulmányok témájuk, írójuk, koruk és származási helyük alapján egyformán érdekesek. Mindegyik kelet-ázsiai buddhista folyóiratokban jelent meg, közel fél évszázaddal ezelőtt. Ami az érdeklődésemet azonnal felkeltette, az, az időszerűségük. Habár a szerzők jórészt egyházi személyek, mégis olyan gondolatokat vetnek fel, melyek nagyon is érintik a kolostorokon kívüli világot. Azon egy pillanatig sem csodálkozom, hogy a BUDDHA tanításainak ötven évvel ezelőtti értelmezése helytálló korunkban is, de az már meglepő volt, hogy némely tanulmány akár ma is íródhatott volna. Akár itt, nálunk Nyugaton is. Úgy próbáltam válogatni a rendelkezésemre álló anyagokból, hogy azok témái, s a bennük felvetett problémák, a rájuk adott válaszokkal együtt, az emberiséget közösen érintő kérdések egy-egy szeletét mutassa meg. A lábjegyzetekben a szokásos hivatkozások mellett, kommentárokkal igyekeztem teljessé tenni a képet, párhuzamot vonva az esszékben felvetett gondolatok XXI. századi, európai vonatkozásaival." (Ermesz Csaba)
állapot:
kategória: Könyv > Vallás > Keleti vallások >
kiadó: Farkas Lőrinc Imre, 2007
cikkszám / ISBN: 9789639428676
kötés: fűzve
oldalszám: 168
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár