Ha arra a kérdésre akar valaki válaszolni, szükséges-e a filozófia, először világossá kell tennie, mit ért azon, hogy filozófia. A filozófia egy szempontból hasonlít a szerelemhez, más szempontból hasonlít a zenéhez. Szükséges-e vagy sem a szerelem vagy a zene? Ha a szerelmen szeretkezést értek, akkor persze szükséges, mert enélkül nem szaporodik az emberiség. Ha azonban szerelmen a romantikus szerelmet, az amour passiont értem, akkor nem szükséges a szerelem, sokan megvannak nélküle, s könnyen el lehet képzelni egy világot, melyben az emberek elégedettek, holott ezt az érzést nem ismerik. A kifinomult érzelmi kapcsolat, mint amilyen a szerelem vagy a barátság, tehát nem szükséges, hanem luxus. Nem az élethez tartozik, hanem ahhoz a fajta élethez, amit Arisztotelész jó életnek nevezett, a tartalmas, gazdag élethez. Ugyanez a helyzet a filozófiával<< - indítja bevezető esszéjét Heller Ágnes.
A nemzetközi hírű filozófusnő e kötetben a filozófia és irodalom, filozófia és kultúra közös gyökereit elemzi, s szokásához híven etikai szempontokat is fölvet. Berzsenyi, Moliere, Lukács György drámaelmélete, Hannah Arendt, Kundera és Leibniz transzcendens levelezése, az amerikai bírósági eljárás mint dráma, az ember tisztessége, Heidegger költészeti analízisei, Maimonidész és a középkori filozófia, a holocaust története mint regőskrónika... mind alkalmat ad Heller Ágnesnek, hogy a gondolkodás és költészet >>posztmodern<< fragmentumait megpróbálja összeilleszteni.