A szerző ebben a munkájában – mint eddig megjelent harminc-egynéhány történelmi tárgyú könyvében is – az európai történelem egyik bonyolult és igen izgalmas szakaszát dolgozta fel. A 12–13. század, a keresztes háborúk korszaka az eseményeknek olyan láncolata, amelyben különös módon keveredik sokféle indítóok: hatalmi vágy és vallási fanatizmus, a történelmi küldetés érzése, zsákmányszerző mohóság és két, merőben különböző kultúrkör összeütközése, és egyik indítékot sem tekinthetjük kizárólagosnak. Jellemző erre a hosszan, két évszázadon át tartó mozgalomra, hogy már az első, 1095-ös pápai felhívásra és később is fejedelmek és országúti csavargók, lovagok és parasztok, kalandkeresők, de még megszédült gyermekek is tömegével jelentkeztek a keresztes lobogók alá.
A történelmi eseménysorozatot elindító két pápa, VII. Gergely, majd II. Orbán célul tűzte ki, hogy megmentse a keleti kereszténységet a muzulmán áradattól, és egyúttal újraegyesítse a kettészakadt – római és bizánci – egyházat. Temérdek anyagi és véráldozat ellenére egyik célt sem sikerült elérni. A „magasztos eszmék” hirdetésével indult vállalkozásokat emberek hajtották végre – pápák királyok, katonák, nagyok és kicsinyek –, és szenvedélyeikkel, önzésükkel, rablóösztöneikkel megrontották ugyan a nagy mozgalmat, de mégis: ebből az egyvelegből, az eszmeiség és a szenny keverékéből bontakozott ki a középkorból a reneszánszba forduló Európa történelme.