categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Márai Sándor : Ítélet Canudosban

  • description
  • additional information
Canudos ötezer körüli vályogházból álló település Észak-Brazília őserdejében. De nevezték Szent Városnak, Új Jeruzsálemnek is. A Brazil Köztársaság kikiáltása után egy fanatikus szektavezér ugyanis itt gyűjtött maga köré nyolcezer embert, akik mind el akartak menekülni a civilizáció és az új demokrácia elől. Saját törvények szerint éltek a mindenható próféta vezetésével, akit ők Tanácsadónak neveztek, és aki magában egyesítette a hadvezért, a bírót és a papot is. Velük volt egy orvos is, egy amerikai, aki elhagyta a civilizációt, hogy itt helyben tanulmányozhassa a vadak törvényeit. De a brazil demokrácia nem engedélyezte az elhajlást, kegyetlen, gyilkos irtó hadjáratban tíz hónap alatt, 1896 decemberétől 1897 októberéig a köztársaság reguláris hadserege a szektát megsemmisítette. Márai a történetet a hadsereg írnokával mondatja el, ötven évvel az események után. Itt is azt kutatja, mint a többi történelmi parabolájában: miért, hogy hit és eszme mindig a gyilkolással tudja leginkább fanatizálni az embert?
condition:
category: Books > Literature >
publisher: Újváry " Griff", 1981
item number / ISBN: 0003910
binding: paperback
pages: 172
language: Hungarian

more from this author

Márai Sándor : Judit... és az utóhang Márai Sándor : Judit... és az utóhang

pre-order

Márai Sándor : Az igazi / Judit... és az utóhang Márai Sándor : Az igazi / Judit... és az utóhang

pre-order

Márai Sándor : Füves könyv Márai Sándor : Füves könyv

pre-order

Márai Sándor  : Sértődöttek. A hang (A Garrenek műve IV.) Márai Sándor : Sértődöttek. A hang (A Garrenek műve IV.)

pre-order

Márai Sándor  : Az idegenek (A Garrenek műve III.) Márai Sándor : Az idegenek (A Garrenek műve III.)

pre-order

Márai Sándor  : Esther's Inheritance Márai Sándor : Esther's Inheritance

pre-order

Márai Sándor : Ég és Föld Márai Sándor : Ég és Föld

pre-order

Márai Sándor  : Kitépett noteszlapok - Márai Sándor összegyüjtött írásai ausztriai és németországi lapokban Márai Sándor : Kitépett noteszlapok - Márai Sándor összegyüjtött írásai ausztriai és németországi lapokban

pre-order

Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek

pre-order

Márai Sándor : Panaszkönyv. Medvetánc. - tárcanovellák Márai Sándor : Panaszkönyv. Medvetánc. - tárcanovellák

pre-order

Márai Sándor :  Kabala - cikkgyűjtemény Márai Sándor : Kabala - cikkgyűjtemény 1,400 Ft
Márai Sándor : Szabadulás                                         Márai Sándor : Szabadulás

pre-order

Márai Sándor : A szerelem három arca Márai Sándor : A szerelem három arca

pre-order

Márai Sándor : A teljes napló 1945 Márai Sándor : A teljes napló 1945

pre-order

Márai Sándor : Éltem egyszer én, Márai Sándor - Fotók, emlékek, dokumentumok az író életéből. Márai Sándor : Éltem egyszer én, Márai Sándor - Fotók, emlékek, dokumentumok az író életéből.

pre-order

Márai Sándor : Judit ... és az utóhang (Első kiadás) Márai Sándor : Judit ... és az utóhang (Első kiadás)

pre-order

Márai Sándor : San Gennaro vére Márai Sándor : San Gennaro vére

pre-order

Márai Sándor : A szegények iskolája Márai Sándor : A szegények iskolája

pre-order

Márai Sándor : Csutora Márai Sándor : Csutora

pre-order

Márai Sándor : Régi szerető Márai Sándor : Régi szerető

pre-order

Márai Sándor : Egy polgár vallomásai I-II. Márai Sándor : Egy polgár vallomásai I-II.

pre-order

Márai Sándor : Lucrétia fia Márai Sándor : Lucrétia fia

pre-order

Márai Sándor : Napló 1976-1983  (1. kiad.) Márai Sándor : Napló 1976-1983 (1. kiad.)

pre-order

Márai Sándor : Jób ...és a könyve Márai Sándor : Jób ...és a könyve 3,000 Ft
Márai Sándor  : A kassai polgárok Márai Sándor : A kassai polgárok

pre-order

Márai Sándor : Napló 1945-1957 Márai Sándor : Napló 1945-1957

pre-order

Márai Sándor : Írók, költők, irodalom Márai Sándor : Írók, költők, irodalom

pre-order

Márai Sándor : Kabala Márai Sándor : Kabala

pre-order

Márai Sándor : Lucrétia fia Márai Sándor : Lucrétia fia 1,200 Ft
Márai Sándor : Ég és Föld Márai Sándor : Ég és Föld

pre-order

Márai Sándor : Napló 1943-1944 Márai Sándor : Napló 1943-1944

pre-order

Márai Sándor : Föld, föld!... - Emlékezések Márai Sándor : Föld, föld!... - Emlékezések

pre-order

Márai Sándor : Napló 1968-1975 Márai Sándor : Napló 1968-1975

pre-order

Márai Sándor : Március Márai Sándor : Március

pre-order

Márai Sándor : Röpirat a nemzetnevelés ügyében Márai Sándor : Röpirat a nemzetnevelés ügyében

pre-order

Márai Sándor : San Gennaro vére Márai Sándor : San Gennaro vére

pre-order

Márai Sándor : Az igazi Márai Sándor : Az igazi

pre-order

Márai Sándor : Négy évszak Márai Sándor : Négy évszak

pre-order

Márai Sándor : A kassai polgárok Márai Sándor : A kassai polgárok

pre-order

Márai Sándor : Japán kert - Publicisztikai írások 1920-1929 - Versek, elbeszélések 1920-19291-2. köt. Márai Sándor : Japán kert - Publicisztikai írások 1920-1929 - Versek, elbeszélések 1920-19291-2. köt.

pre-order

Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek

pre-order

Márai Sándor : Die Glut Márai Sándor : Die Glut

pre-order

Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek

pre-order

Márai Sándor : Embers Márai Sándor : Embers

pre-order

Márai Sándor : Egy polgár vallomásai I-II. Márai Sándor : Egy polgár vallomásai I-II.

pre-order

Márai Sándor : A féltékenyek I-II. (1.kiad.) Márai Sándor : A féltékenyek I-II. (1.kiad.) 4,000 Ft
Márai Sándor : Vasárnapi krónika (1. kiad.) Márai Sándor : Vasárnapi krónika (1. kiad.)

pre-order

Márai Sándor : Csutora Márai Sándor : Csutora 2,000 Ft
Márai Sándor : A szegények iskolája Márai Sándor : A szegények iskolája

pre-order

Márai Sándor : A hang - Sértődöttek (Első rész) Márai Sándor : A hang - Sértődöttek (Első rész)

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty