Sorozat: Szomory Dezső művei I.
"Mily félelmetesen sokat tud az írás titkáról is. Ezek a vallomásai a legmegrázóbbak. Őszinte, mert az író bevallja, hogy világszemlélete művészetközponti. Engem az is megindít, hogy lépten-nyomon tömjénezi, bálványozza önmagát. Pontosan egy véleményen vagyok vele. Ha többet mondana, azt is aláírnám." Kosztolányi Dezső, 1927. A kifejezés tehetségének ez a pazarló gazdagsága lenyűgözi az olvasót. Minden pillanatban készen állok a meglepetésekre, a csodálat felkiáltásával üdvözlök képeket, jelzőket, egész képtömegeket, melyek oly bőségesen pazarlón, egymás egymást lökdösve tolakodnak, mintha szerzőjük félne, hogy a végtelen választékot fel sem tudja sorolni mind, s aggódik, hogy valamit kifelejt. Márai Sándor, 1929. Ekképpen vallanak a nagy kortárs írók Szomory Dezső művészetéről. Meglehet: a kánon kissé mostohán bánt vele és méltatlanul szorult háttérbe az elmúlt időszakban. Ideje felfigyelni érdemeire, és ezt a fenti véleményeken túl már csak saját szövegei bizonyíthatják ékesebben. A Horeb tanár úr az utolsó nagyobb prózai munkája. Egy kisregényből, valamint egy tárca- és novellafüzérből áll. A feleség-elhódítás kísérletéről szóló kisregényt és a tárcákat a főhős személye kapcsolja össze. A név sokatmondóan beszédes: egyszerre testesíti meg a zsidó történelem és szellem, így a világtörténelem és szellem kezdetének színterét - így hívták a hegyet, ahol Mózes a kőtáblákat átvette, tehát szellemi és fizikai ételemben is magasságot - s ugyanakkor azt az egyetemességet is, amely a a Törvényből kinőtt vallások közös gyökerét ragadja meg...