"Az új Szomory-kötet anyagát - ezeket a kis írásokat - valami fokozhatatlan tökéletesség jellemzi. Sehol egy gikszer. Akárhová lapozunk, mindenütt ugyanaz az egyenletesen friss mesélőkedv. Az írót nem kapjuk rajta fáradtabb pillanaton. Friss gyepkocka - egyetlen elszáradt fűszál nélkül. Caruso hangja gramofonlemezen, - amelyből kiszűrtek recsegést és indiszpozíciót. Gyufaszálakból épített harangtorony, - a többemeletes tökéletességnek azon a fokán, hogy a gondolatra is összedől. Patikamérleg leheletnyi libbenése, - a szalmiákcukrot és a morfiumot ugyanazzal a szenvedélyességgel és kínos precizitással méri.

Szomory Dezsőre, az íróra, mindig jellemző volt a gonddal alakított magatartás, amellyel a közönség elé lépett. Ebben a kötetben is érdekes az új attitüd: a mese lebonyolításában az ártatlanság mímelése. A bűvész fogása ez, aki először kétségbeejt botlásaival és ügyetlenségével, hogy a következő pillanatban elkápráztasson valami szédületes mutatvánnyal. Szomory is régi Wagner-partitúráit intonálja bevezetéskép a Képeskönyv kis darabjaiban, vagy festőnek maszkírozza magát, esetleg a költő lírai fehérizzásával jön, s amikor már azt hisszük, hogy novella ürügyén muzsikát és színeket kapunk: a hangulatkép lerántja álszakállát és maupassanti téma hajlik meg tapsainkra."- Illés Endre, (Nyugat, 1936.)