Egyszerre valóságos és képzeletbeli a táj, ahol Szilágyi István, a Kő hull apró kútba szerzőjének legújabb regénye játszódik. A folyót nem Dunának hívják, Revek városát sem találjuk a történelmi térképeken, mégis nyilvánvaló, hogy hol vagyunk: az akkor már évtizedek óta török (vagy ahogy az ottaniak mondják, barbár) hódoltsága került dél-magyar Duna-tájon, a három részre szakadt Magyarországon.
Mintha a béke szigete lenne Revek városa, s abban is zömök, szinte várszerű lelkipásztori porta, ahol Terebi Lukács tiszteletes él háza népével - dévaj menyecskékkel, kóbor prédikátorokkal, illetve Fortuna Illés mesterrel, a rebellis lelkű szökött katonával meg egy sihederkorú, apátlan-anyátlan deákkal. A béke szigetének tűnik ez a hely, hiszen az itt élő mezőváros-lakó rég megtanulta, hogyan kell kijátszani, rászedni a hódítót, megvásárolni kegyeit - hogy élete élhető legyen. Csakhogy az efféle békének sajátos a logikája: így történhet, hogy épp Terebi Lukácsot, a vidék legelszántabb békeszerzőjét rabolja el és tartja fogságban a török, még azt sem hajlandó elárulni, mekkora váltságdíjért engedné őt szabadon. És sem a reveki polgárok, sem a "magyari" urak, sem az erdélyi hatalmasságok nem sietnek az idős pap kiszabadításával. Nem marad más, Fortuna Illésnek és a deáknak kell kieszelnie valamit...