Sorozat: Örökségünk

Írásaim ​örökké visszatérő színtere a három tér világa. Tisza Kálmán tér, Mátyás tér, Teleki tér. Ifjúságom idején három külön világ. A Tisza Kálmán tér nagyköre a sötétség beálltával, meglehetősen fenyegető. Szinte maga az alvilág. De a virágokkal szegélyezett sétányok a szerelmespároké. A Mátyás tér szűk kis mellékutcáival a cigányoké. Innen mindig zene hallatszik, látni olykor nem látni senkit. Mintha maga a tér zenélne. A Teleky pedig az árusok tere. Legendás alakok ezek az árusok. Beleveszve egy soha véget nem érő párbeszédbe. Váratlanul megvadulnak. Előkerül a kés? Egymásnak ugranak? Á, dehogy. Összeölelkeznek, elindulnak egy ivó felé. Hát igen, nekem ez a hazám. A hajdani külvárosi terek, kapualjak, cukrászdák, homályos kávéházak. Ahol a novellák és regények lejátszódnak. Igen írtam néhány regényt, úgy érzem, nem is kell szégyenkeznem miattuk. De ami nálam alapvető, az mégis a novella. Mondhatni, valahogy ez az anyanyelvem. Ez a rövid lélegzetű, tömören, néhány szóval is kifejezhető műfaj. Ahogy egy fénysáv kihasít egy darabot a sötétből. Nem tűri el a magyarázatot, a locsogást. Jobb pillanataiban talán a versre emlékeztet.< (Mándy Iván)