"Ratto d'Europa? Elrabolták, igazán? Kik és mit? A házak, ha sérülten is, a városok, ha lyukasan is, helyükön maradtak. Az emberek sietnek… Könyvek jelennek meg… a színházakban játszanak. A legtöbb európai város világos már este. Az országokban iparkodnak államot építeni; ez még sokáig eltart, de érdekes és céltudatos vállalkozás. Hát akkor mi az, amit elraboltak?
Mindenekelőtt a hivatástudatot; azt a tudatos vagy ösztönös zsigermeggyőződést, hitbuzgalmi lelkiállapotot, hogy Európának… valamilyen küldetésféle megbizatása és szerepe van a világban… Ezt a tudatot nem érezni már Európában… Senkin és semmin nem érezni, hogy hisz az európai küldetésben, ahogyan hitt benne Kolumbusz, Michelangelo, Goethe, Planck vagy Einstein. Valamit elraboltak Európából a vad erők, melyek acélseprőkkel sepertek végig a városok és csataterek felett" – így összegzi Márai nem éppen optimista véleményét Európáról 1947-ben, a svájci, olasz- és franciaországi útjáról hazatérve.

Márai Sándor pro és kontra visszhangot kiváltott, ma is időszerű írása a nyugati műveltség megmaradásának esélyeit latolgatja a „minőség igényének” szellemében.