Az Életeim-et a harmincas évek közepén kezdte írni Szabó Dezső, s életének utolsó hónapjaiban kizárólag ezzel foglalkozott. A tíz részre tervezett önéletleírásból ötöt sikerült befejeznie, a hatodik írása közben érte a halál. Az első részben kisgyermekkori emlékeit írta meg, a másodikban diákkorának élményeit, a harmadikban egyetemista éveit, a negyedikben első párizsi utazását, a két utolsó pedig tanári pályájának eseményeiről szól. Az író élettörténetének elmesélésben 1913-ig jutott el, s érezhető élvezettel és belefeledkezéssel élte át újra fiatalkorának élményeit. Az Életeim-et legkedvesebb írásának tartotta, s valamennyi közül valóban ez is a legegységesebb és legemberibb. Stílusa is sokkal természetesebb, mint regényeiben, verbális fantáziája ekkorra már jócskán elcsitult, s tömény önimádatát öngúny és humor oldja fel. Az Életeim a gyakran magyarázkodó író szándéka ellenére leleplező írás, olvasása közben Szabó Dezső hajdan nagy hatású eszméi minduntalan felfedik önnön gyengeségüket.