Sorozat: Memoria Mundi.

Rüdiger Safranski filozófiai esszéjének alcíme eleve jelzi, hogy korántsem száraz filozófiai értekezéssel, hanem - miként a Schopenhauer-könyv esetében is - szépirodalmi jellegű kor- és életrajzzal van dolgunk. A szerző áttekinti benne Martin Heidegger gondolkodói útjának főbb állomásait, számba veszi azokat az adottságokat, amelyek nem jelentéktelen mértékben gyakoroltak hatást a sajátságosan heideggeri gondolatok megszületésére, így szellemi horizontként a katolikus szülői-családi hátteret, majd ismerteti a katolicizmussal történő szakítás dokumentumának tekinthető híres Krebs-levelet. Safranski szót ejt Husserl pszichologizmus-kritikájának lényegi vonásairól és az egykori mester gondolatainak heideggeri meghaladásáról. Kitűnő elemzés foglalkozik Szent Ágoston, valamint Soren Kierkegaard és Karl Barth teológiájának Heideggerre gyakorolt hatásával, a közte és Jaspers között kialakuló barátság jellegével, valamint a Bultmannhoz fűződő töretlen barátsággal. Safranski beszámol a Heideggert a marburgi időszak elejétől egész életén át mind érzelmileg, mind intellektuálisan meghatározó, Hannah Arendthez fűződő kapcsolatról is. Az író külön fejezetet szentel a korszakos mű, a Lét és idő ismertetésének, s ír a Heidegger és Cassirer közötti, nagy visszhangot kiváltó davosi disputáról. A könyv egyik nagy erénye, hogy tárgyilagos módon vet fel és próbál megválaszolni két "kényes" kérdést: ez Heideggernek a nácizmussal és az antiszemitizmussal kapcsolatos elméleti és gyakorlati viszonya. Safranski remek fenomenológiai elemzésekkel igyekszik érthetővé tenni olyan alapvető heideggeri fogalmakat, mint például az "ittlét", a "gond", a "kéznéllevőség", a "tulajdonképpeniség". Magukra a heideggeri szövegekre összpontosítva, azok igazságigényét meghallva-kibontva írta meg könyvét.