Élet&Művek sorozat.

A Schopenhauer- és a Heidegger-életrajzhoz hasonlóan Safranski Nietzsche-monográfiája is a művelt nagyközönség számára nyújt áttekintést a filozófus életpályájáról. Alig van olyan jelentős gondolkodó, akinek az esetében élet és gondolkodás eseményei annyira egybecsengenének, mint Nietzschénél. A szerző nagyon jól kiaknázza ezt a lehetőséget: kiválaszt néhány fontosabb csomópontot - A tragédia születésé-nek keletkezését, a Wagnerhez fűződő viszonyt, Zarathustra alakjának a felbukkanását -, és ezeken mutatja be igen érzékletesen, miképp fonódik össze a filozófus élete és gondolkodása. Safranski kiválóan érzékelteti, hogy élet és gondolkodás viszonya nem egyirányú: nemcsak a gondolkodás hat formálóan az életre, hanem az élet is a gondolkodásra. Ám a monográfia nem vezet vissza leegyszerűsítő módon egyetlen gondolkodásbeli fejleményt sem valamely életrajzi eseményre, bármilyen csábító legyen is ez a megoldás - például a Lou Saloméhoz fűződő viszony esetében. A könyv fontos részét alkotja az a fejezet, amelyben Safranski Nietzsche utóéletét mutatja be Simmeltől Foucault-ig, számot vetve a XX. századi német szellemi élet tévútjaival is. A szerző a maga Nietzsche- képéről a következőket mondja: "E könyv írása közben Caspar David Friedrich egy képe lebegett a szemem előtt: a Szerzetes a tengerparton. Egy alak áll itt égbolt és tenger irdatlan horizontja előtt. Elgondolható-e ez az irdatlan? Az irdatlan élménye nem emészt-e el minden gondolatot? Nietzsche ilyen szerzetes volt, aki tekintetét egyre az irdatlanra vetette, és mindig kész volt rá, hogy gondolkodásával alámerüljön a meghatározhatatlanba, majd újrakezdje azt, új alakzatokkal kísérletezve. Elhagyjuk-e az ész szilárdan megalapozott birodalmát, és kifussunk-e az ismeretlen nyílt tengerére, kérdezte Kant, és amellett szállt síkra, hogy maradjunk itt. Nietzsche azonban kihajózott..."