A korszak egyik legismertebb írója, drámaírója, publicistája, a magyar irodalom külföldön is napjainkig közismertségnek örvendő személyisége 1914-1915-ben haditudósítóként tevékenykedett. Az 1916-ban megjelent Egy haditudósító emlékei című művében a háború első évének az eseményei elevenednek meg az író sajátos szemszögéből.
A világháború idején az előző műveiből ismert csinált szentimentalizmus letisztul, s az elesett sorsú emberekkel való őszinte együttérzés kap hangot. Egy ideig haditudósító, s a harctérről küldött írásai közül néhány, mint a przemysli visszavonulásról írott, a szörnyű pusztulás tragikumának, drámai atmoszférájának mesteri visszaadása, szűkszavúságában is igazi remeklés.

„Emlékek: – nem napló, nem a háború története – egyesztendei haditudósítói vergődés emlékei. Utazások, tapasztalatok, tudósítások, képek, hallomások, beszélgetések vezérekkel és közkatonákkal, tanúvallomások egészen kicsiny és igen nagy eseményekről. Valakinek a siető sorai, aki újságot írni ment a harctérre – nem mindig mehetett oda, ahová indult, csak sodródott ide-oda a fronton és a front mögött a többivel együtt –, sok csodálkozással, sok fehéren maradt lappal a jegyzőkönyvében, öregedő szívében az egyre szótlanabb érzelmek végtelenségével. Valakinek a töredékes feljegyzései, aki az írott betű háborús szerepei közül azt választotta, hogy a magyar katona emberi dicsőségének történetéhez anyagot segítsen összehordani, négy ország földjéről és földje alól. Eljövendő, szabadabb és szebb szavak anyagát.”