kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Molnár Ferenc : Az üvegcipő - Riviera - Játék a kastélyban - Olympia

  • leírás
  • további adatok

Sorozat: Molnár Ferenc Művei.

Molnár Ferenc1878. január 12-én született Budapesten. Újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatírikus regénye, Az éhes város volt. Első önálló színpadi műve A doktor úr nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. Első külföldi színpadi sikerét Az ördög című színdarabjával aratta. 1908-tól már több országban is játszották színpadi műveit, de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után Bécsben, Amerikában is színpadra állították, megfilmesítették. Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta az Egy haditudósító emlékiratai című könyvét. Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették. A fenyegető nemzetiszocializmus elől 1937-ben Svájcba, majd New Yorkba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-en Panoptikum című darabját. 1952. április 1-jén New Yorkban halt meg.

Kiadói, aranyozott egészvászon kötésben.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Dráma >
kiadó: Franklin - Társulat, [1928].
cikkszám / ISBN: 0007663
kötés: kötve/egészvászon
oldalszám: 313
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Molnár Ferenc : Színház Molnár Ferenc : Színház

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A gőzoszlop és más elbeszélések Molnár Ferenc : A gőzoszlop és más elbeszélések

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Útitárs a száműzetésben Molnár Ferenc : Útitárs a száműzetésben

előjegyezhető

Molnár Ferenc :  Egy gazdátlan csónak története Molnár Ferenc : Egy gazdátlan csónak története

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Az éhes város Molnár Ferenc : Az éhes város

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Színház Molnár Ferenc : Színház

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Égi és földi szerelem; A vörös malom Molnár Ferenc : Égi és földi szerelem; A vörös malom

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Józsi és egyéb kis komédiák (1902); Gyerekek (1907) Molnár Ferenc : Józsi és egyéb kis komédiák (1902); Gyerekek (1907)

előjegyezhető

Molnár Ferenc : The Paul Street Boys Molnár Ferenc : The Paul Street Boys

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Isten veled szívem Molnár Ferenc : Isten veled szívem

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Szülőfalum, Pest - Karcolatok, jelenetek Molnár Ferenc : Szülőfalum, Pest - Karcolatok, jelenetek 2 400 Ft
Molnár Ferenc : A Pál - utcai fiúk. Regény kis diákok számára Molnár Ferenc : A Pál - utcai fiúk. Regény kis diákok számára

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc  : Egy gazdátlan csónak története Molnár Ferenc : Egy gazdátlan csónak története

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Ketten beszélnek -  Tárczák, rajzok Molnár Ferenc : Ketten beszélnek - Tárczák, rajzok

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Útitárs a száműzetésben. Jegyzetek egy önéletrajzhoz Molnár Ferenc : Útitárs a száműzetésben. Jegyzetek egy önéletrajzhoz

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A farkas - Vígjáték három felvonásban Molnár Ferenc : A farkas - Vígjáték három felvonásban

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Az éhes város Molnár Ferenc : Az éhes város

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A zenélő angyal Molnár Ferenc : A zenélő angyal

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Báró Március [számozott, egész-nyl] Molnár Ferenc : Báró Március [számozott, egész-nyl]

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei Molnár Ferenc : Egy haditudósító emlékei

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Színművek Molnár Ferenc : Színművek

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Kisregények Molnár Ferenc : Kisregények

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Kékszemű Molnár Ferenc : A Kékszemű

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Liliom - A testőr - A farkas Molnár Ferenc : Liliom - A testőr - A farkas

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Kékszemű Molnár Ferenc : A Kékszemű

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : The Paul Street Boys Molnár Ferenc : The Paul Street Boys

előjegyezhető

Molnár Ferenc : The Paul Street Boys Molnár Ferenc : The Paul Street Boys

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A fehér felhő Molnár Ferenc : A fehér felhő

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A kékszemű Molnár Ferenc : A kékszemű

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A férfi szíve - Novellák Molnár Ferenc : A férfi szíve - Novellák

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Andor Molnár Ferenc : Andor

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A kékszemű Molnár Ferenc : A kékszemű

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Égi és földi szerelem Molnár Ferenc : Égi és földi szerelem

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc : A Pál utcai fiúk

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Liliom - A testőr - A farkas Molnár Ferenc : Liliom - A testőr - A farkas

előjegyezhető

Molnár Ferenc : Rabok Molnár Ferenc : Rabok

előjegyezhető

Molnár Ferenc  : Die Jungen der Paulstraße Molnár Ferenc : Die Jungen der Paulstraße

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár