Első kiadás.

Az indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama – igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa –, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes töténetét is. A jelenidő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie. A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.