Sorozat: Keleti Források - Fontes Orientales.

A világirodalom története néha meghökkentő és elgondolkodtató meglepetésekkel szolgál a kíváncsi utókornak. Ilyen a Barlaam és Joszaphát, amely a Pancsatantra mellett vagy talán előtt a világirodalom legtöbbet fordított műve volt a 6. századtól a kora újkorig. A Buddha életét és tanítását földolgozó indiai legendának számos vallás és kultúra számára volt fontos üzenete, s állandó változtatásokkal, kiegészítésekkel és hangsúlyeltolódásokkal elkezdte hosszú vándorútját Belső-Ázsián és Iránon keresztül Bizáncba és Európába, s ennek során Bodhiszattvából Joszaphát keresztény szent lett, akinek az ünnepét az egyes keresztény felekezetek gondosan megtartották.

A történet a maga radikálisan dualista világlátásával a korai buddhista eredetek után olyan kultúrák és vallások számára lett fontos, mint a szélsőségesen dualista, világtagadó manicheizmus, az etikai dualizmusra építő mazdaizmus, a nem dualista és nem megváltásvallás iszlám, az egyre halványabban dualista és a megváltás érdekében egyéni erőfeszítést alig követelő kereszténység, s a se nem dualista, se megváltást nem kínáló judaizmus. Így aztán, amíg a manicheista recepció érthető és magától értődő volt, a többi esetben a történet átvétele és viszonylagos népszerűsége megfejtendő problémaként jelentkezik, amelyet legtöbbször a mainstream ortodoxia mellett fellépő ellenáramlatok, szekták érdeklődése magyaráz meg. Ekképpen a Barlaam-regény majd ezeréves népszerűsége az összehasonlító vallás- és kultúrtörténet érdekes és fontos fejezete.
A kötet első része az előbbi kérdésekre próbál választ adni. A kötet második része tartalmazza az eredeti buddhista történethez és az elveszett manicheista verzióhoz legközelebb álló korai (valószínűleg a 9-10. században keletkezett) rendkívül míves és gondosan felépített arab verzió első magyar fordítását.