Míg ​a hasonló muzsikus-monográfiák általában az életrajz és a mű kronologikus egységének kényelmes szálára fűzik fel mondanivalójukat, ez a könyv sziporkázó esszék sorozata, melyek mindig új meg új aspektusból közelítik meg a mester életét, művészetfelfogását, alapvető művészi hozzáállását és alkotásainak egymással folytonosan összehasonlított, egész művészetét jellemző tükrében, műveit; s még azt is megengedi magának, hogy egy Brahms-műnek egy egyszerű, nem zeneértő hallgatóra tett hatását regényrészlet felidézésével érzékeltesse (Priestley: Angyalok utcája). ; A kötetnek szűkebb témáján túlmutató alapgondolata a romantikus művészetnek a klasszikussal való tüzetes szembeállítása, persze elsősorban a zene területén: annak kimutatása, hogy a szerves, apró részleteikben is megváltoztathatatlan nagy formák a romantikus művészet számára miért nem valósíthatók meg igazán. Plasztikus képet ad Brahms egyéniségéről, nem hallgatva el az ún. „forradalmi” romantika mesterei (Wagner, Liszt) iránti ellenszenvét; finoman jellemzi sajátos művészetét (melynek eredetét a dalszerűségben keresi); foglalkozik eredetiségével (illetve az általa feldolgozott hatásokkal), hangszerkezelésével és hangszerelésével, műfaji csoportonként méltatja fő műveit; elhelyezi őt kortársai közt, s kitér magyarországi kapcsolataira is. A kötetet rövid kronológia, műjegyzék és részletes mutató kerekíti ki – minden zeneszerető olvasónak ajánlható.