Fűzve, rajzos kiadói védőborítékban, Benedek István gyűjteményi ex librisével. --- Molnár egyike azoknak a fiatalabb muzsikusainknak, akik átélték, sőt megvívni segítették azt a küzdelmet, amely a háború előtti évtizedben a modern magyar zenei áramlatok körül zajlott a koncerttermekben s a sajtó hasábjain. Egy ideig közvetlen munkatársa volt Bartók és Kodály népdalgyűjtési akciójának s tagja a Waldbauer-vonósnégyesnek, amely különös hivatottsággal és programszerű következetességgel vette ki részét az úttörő munkából. A tizenöt-húsz év előtt ringatott bölcsőből nem várt hamarsággal vállasodott ki az ősnépi talajon nevelkedett modern magyar zene izmos Herkulese s az egész világ esztétikai érdeklődése kíséri ma már két reprezentáns zeneköltőnk minden új megnyilatkozását. De azért itthon még mindig propagandára szorul Bartók és Kodály iránya. Ezt jól érzi Molnár és vállalja is a propaganda feladatát. Nem az öntetszelgő sovinizmus pufogó frázisaival hirdeti a magyar zenei újjászületés kimagasló jelentőségét, hanem a képzett kultúrfilozófus ismeretelméleti fölkészültségével állítja föl a kritikai gondolatsort, amelynek végső fokán Bartókot és Kodályt, de kivált az előbbit, az őket megillető piedesztálra állítja. A külföldi kortársak közül főleg Schönberg, Stravinsky és Honegger művészetét világítja meg az etika-esztétikai világszemlélet reflektorával.