˝Pap Károly novelláiban a realitás és az irrealitás, az álomhangulat és az ébrenlét világossága, a részvét és parányi komikus-ironikus grimasz, a megbocsátó szeretet és a kimondhatatlanul is felszisszenő ítéletmondás ötvöződik nemes költészetté. Novelláinak jó része a kor nagy realista alkotásaival azonos hőfokon fejezi ki a társadalom által letiport kisemberek életének kilátástalanságát. Novelláiban az erős költői hatás igénye a lélekrajz pontosságával párosult, s nemegyszer olyan pszichológiai mélységekbe is leszállt, ahol még nem is járt előtte senki. Vonzódott minden különöshöz, de a groteszk mozzanatok iránti hajlama a stílus és stilizálás fegyelmezettségével párosult, s nem utolsósorban ez az ellentét okozza műveinek színjátszó izgalmasságát. Novellái nyugtalanító erővel villognak, mert - Móricz Zsigmond szerint - valamennyinek mélyén ég és világít a kor "fájdalmának reflektorfénye".