"Pap Károly (1897-1945? Buchenwald) életéhez és művészetéhez talán a Vér című novellája adja a legforgathatóbb kulcsot. Ebben a tökéletes remekműben minden benne van, ami jellemezheti: az igazság keresésének megszállott akarása; lázadás, önpusztító, már-már az öngyilkosságig elmenő dac; kétségbeesés a maga életképtelenségétől, magányától, és ugyanakkor a saját elszigeteltségének ijesztő tudata. Mint az Azarelnek, ennek is egy gyermek a főszereplője, szintén részben a szerző alteregója. Maga a cselekmény roppant egyszerű. Sakter érkezik a zsidó templomba, és sorra vágja el a libák nyakát, hogy kivéreztesse őket. A főszereplő kisfiú, "a zsidó pap fia" fél és undorodik, ám egyben leküzdhetetlen vágyat érez, hogy mint a keresztény kisfiúk, ő is igyon a szárnyasok véréből, melyet a keresztény asszonyok nagy kedvvel kínálnak oda gyermekeiknek, mondván, attól szépek és egészségesek lesznek. És éppen ezt akarja a zsidó kisfiú, egészséges, szabad akar lenni, ő is rohangálni akar az utcán, mint a többi fiú, nem akar egyedül lenni, olyan szeretne lenni, mint a többiek, mint az átlagos emberek. Magyarán: nem akar zsidó lenni. De ebből a végzetes magányból és elszigeteltségből csak akkor léphet ki, ha halálos bűnt követ el, csak akkor lehet olyan, mint a többiek, ha ő is iszik a vérből, és ezzel megtagadja nemcsak vallását, hanem egész eddigi életét, sőt a családja, az összes őse életét is. A kisfiú megteszi ezt a lépést, de azonnal ájulásba zuhan, meghal mintegy. Lábadozásakor apjával, a rabbival folytatott beszélgetésében felteszi a kérdést: az utcagyerekeknek miért szabad vért inni, és miért tilos számára ez? Az apa válasza nem hagy kiutat: "Mert ők nem olyanok, mint te, és te nem lehetsz olyan, mint ők." " - Bán Zoltán András