Hesse ebben a művében egy olyan utópisztikus pedagógiai tartományt mutat be, melyben a hanyatló napnyugati kultúrát a tiszta szellem, a logosz szolgálatába állított üveggyöngyjáték eszméje hivatott megmenteni: "Tartományunk és rendünk szelleme két elven alapul: az egyik a tárgyilagosság és igazságszeretet tanulmányainkban, a másik a meditatív bölcsesség és harmónia ápolása. E két alapelv egyensúlyban tartása tesz bölccsé s rendünkhöz méltóvá bennünket? Más századok a szellem és a vallás, a kutatás és aszkézis egyesítésében kerestek menedéket, náluk az universitas litterarumban a teológia uralkodott. Nálunk a meditáció, a sokfokozatú jógagyakorlat az, amivel igyekszünk megfékezni a bennünk lévő állatot, és a minden tudományban ott rejtőzködő ördögöt. Nos, ti éppoly jól tudjátok, mint én, hogy az üveggyöngyjátéknak is megvan a maga ördöge, s ez a játék is üres virtuozitássá, önmagát élvező művészkedő hiúsággá, törtetéssé válhat, a mások fölötti hatalom megszerzésére s e hatalommal való visszaéléshez vezethet. Ezért van szükségünk az intellektuális nevelésen kívül még másfélére is, ezért vetettük alá magunkat rendünk moráljának, hogy szellemileg tevékeny életünk ne ferdüljön holmi lélekben vegetáló áloméletté, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb szellemi teljesítményekre legyünk képesek. Nem szabad a vita activából a vita contemplativába menekülnünk, sem fordítva, hanem a kettőt váltogatva mindig úton kell lennünk mindkettőben."