Az ördög most egy hamisítatlan angol kastélyban nem alszik. Ahol természetesen egyedül él az idős lord, csak a komornyikját engedi magához közel – bár más nem is akarna már közeledni hozzá. A kastély esik szét, az igazi élők szinte csak az ősök képei a falon, azokkal beszélget néha őlordsága. Mígnem egyszer valami falrengető ötlete nem támad! Hogy mi, azt nem árulhatjuk el, mert ettől fordul át a regény igazi, jó, békebeli angol krimibe. Vaszary már bemutatta eddigi regényeiben, milyen könnyedén játszik a párizsi regény húrjain, most viszont tág tere lesz, hogy az angol stílust is megszólaltassa! Az angol kisasszonyokból, akik ugyan nem olyan tüneményesen légiesek, mint a franciák, csak úgy árad az értelem, rafináltságuk egy nagy stratéga rafináltsága, igazi életelemük a férfival vívott harc (lásd Shakespeare vígjátékait és Jane Austen regényeit!). Ahol amúgy vaszarysan persze a szerelem győz. Még a krimit is legyőzi: a toronyszobába zárt szellemeket és a kocsmában egész éjszaka tivornyázó helybélieket. Hogy ki közöttük az ördög? Engedjük át magunkat az író fantasztikus stílusérzékének, dramaturgiai zsenijének. Mindig hoz még valami újat, még valami angolabb fordulatot. Aki legalább egy Vaszary könyvet elolvasott már, tudja, hogy a könyvek letehetetlenek: az író magával ragadó humora, elpusztíthatatlan életkedve előbb-utóbb legyőz minden olvasót.