kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Fromm, Erich : Az önmagáért való ember

  • leírás
  • további adatok
Az etika pszichológiai alapjainak vizsgálata.

Erich Frommot első, világhírűvé vált műve, a Menekülés a szabadság elől (1941) méltán avatta az elkötelezett és etikus tudományos gondolkodás egyik nagy alakjává. E második, 1947-ben keletkezett nagy munkája a szerző pszichoanalitikus felismerések alapján megfogalmazódott etikai nézeteit tárgyalja.
Fromm tudományos érdeme, hogy a pszichoanalízis jelentőségét a szociálpszichológiát illetően vizsgálta, és egy speciális karakterfogalom kifejlesztésével hidat vert a szociológia és a szociológiai jelenségek pszichoanalitikus látásmódja között. E karakterológia nem csupán az egyedi életsorsok pszichoanalízisét kínálja, de egyben az egyes társadalmi csoportok dinamikus vizsgálatát is. Ezúttal nem csak a beteg egyén az érdekes, hanem sokkal inkább az embereknek a dolgokhoz, az emberi és természeti környezethez fűződő kapcsolatainak alapmintái.

Fromm az általa használt karakterfogalom kialakításával már első munkáitól folyamatosan foglalkozott. Kiterjesztette a pszichoanalízis karakterértelmezésének használatát a nem terápiás és nem klinikai területekre is. Ehhez dolgozta ki a világhoz és emberekhez fűződő kapcsolat ideáltipikus alapmintáját, majd ezek után azt vizsgálta, hogy vajon ez a modell az ember gyarapodását és pszichés kiteljesedését szolgálja-e, vagy sem. A mű központi, harmadik fejezetében Fromm az egyes karakterirányultságokat írja le mint produktív, illetve a nem produktív irányultsági típusokat, és értékeli azok kihatását az ember pszichológiai fejlődésére.
A könyv nem pusztán Fromm karakterológiájának foglalata, hanem bő terjedelmet szentel az ember dinamikus szemléletéből következő etikai kérdéseknek is.
Fromm művének a „Man for Himself” címet adta, és ezzel kifejezésre juttatta humanisztikus programját. Az ő szemében létezik egy, az emberben mélyen beleivódott boldogság- és egészségvágy.
A könyv egyfajta humanista hitvallás, annak a hitnek a kifejeződése, hogy az ember maga a mérték és a cél is. A benne kifejtett karakterológia pedig a Fromm képviselte modern humanizmus empirikus alapját jelenti.
állapot:
kategória: Könyv > Pszichológia >
kiadó: Napvilág, (1998)
cikkszám / ISBN: 9789639082182
kötés: fűzve
oldalszám: 214
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : A rombolás anatómiája Fromm, Erich : A rombolás anatómiája

előjegyezhető

Fromm, Erich : The Dogma of Christ Fromm, Erich : The Dogma of Christ

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : Az emberi szív Fromm, Erich : Az emberi szív 1 500 Ft
Fromm, Erich : Menekülés a szabadság elől Fromm, Erich : Menekülés a szabadság elől

előjegyezhető

Fromm, Erich  : Pszichoanalízis és vallás Fromm, Erich : Pszichoanalízis és vallás

előjegyezhető

Fromm, Erich : Fromm, Erich : "Olyanok lesztek, mint az Isten"

előjegyezhető

Fromm, Erich : Férfi és nő - Szexuálpszichológiai tanulmányok. Fromm, Erich : Férfi és nő - Szexuálpszichológiai tanulmányok.

előjegyezhető

Fromm, Erich : Birtokolni vagy létezni? - Egy új társadalom alapvetése Fromm, Erich : Birtokolni vagy létezni? - Egy új társadalom alapvetése

előjegyezhető

Fromm, Erich : Utak egy egészséges társadalom felé Fromm, Erich : Utak egy egészséges társadalom felé

előjegyezhető

Fromm, Erich : The Sane Society Fromm, Erich : The Sane Society

előjegyezhető

Fromm, Erich : A rombolás anatómiája Fromm, Erich : A rombolás anatómiája

előjegyezhető

Fromm, Erich : Menekülés a szabadság elől Fromm, Erich : Menekülés a szabadság elől

előjegyezhető

Fromm, Erich : The Art of Loving Fromm, Erich : The Art of Loving

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich  : Haben oder Sein Fromm, Erich : Haben oder Sein

előjegyezhető

Fromm, Erich : Vom Haben zum Sein Fromm, Erich : Vom Haben zum Sein

előjegyezhető

Fromm, Erich : Das Menschenbild bei Marx Fromm, Erich : Das Menschenbild bei Marx

előjegyezhető

Fromm, Erich  : Pszichoanalízis és vallás Fromm, Erich : Pszichoanalízis és vallás 2 800 Ft
Fromm, Erich : Die Kunst des Liebens Fromm, Erich : Die Kunst des Liebens

előjegyezhető

Fromm, Erich : Escape from Freedom Fromm, Erich : Escape from Freedom

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : Sigmund Freud's Mission Fromm, Erich : Sigmund Freud's Mission 1 000 Ft
Fromm, Erich : Anatomie der menschlichen Destruktivität Fromm, Erich : Anatomie der menschlichen Destruktivität

előjegyezhető

Fromm, Erich : Die Kunst des Liebens Fromm, Erich : Die Kunst des Liebens

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : Férfi és nő - Szexuálpszichológiai tanulmányok. Fromm, Erich : Férfi és nő - Szexuálpszichológiai tanulmányok.

előjegyezhető

Fromm, Erich : Escape from Freedom Fromm, Erich : Escape from Freedom

előjegyezhető

Fromm, Erich : Psychoanalysis and Religion Fromm, Erich : Psychoanalysis and Religion

előjegyezhető

Fromm, Erich : Anatomie der menschlichen Destruktivität Fromm, Erich : Anatomie der menschlichen Destruktivität

előjegyezhető

Fromm, Erich : Man for Himself - An Enquiry into the Psychology of Ethics Fromm, Erich : Man for Himself - An Enquiry into the Psychology of Ethics

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : Beyond the Chains of Illusion Fromm, Erich : Beyond the Chains of Illusion

előjegyezhető

Fromm, Erich : The Anatomy of Human Destructiveness Fromm, Erich : The Anatomy of Human Destructiveness

előjegyezhető

Fromm, Erich : To Have or To Be? Fromm, Erich : To Have or To Be?

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : Greatness and Limitations of Freud's Thought Fromm, Erich : Greatness and Limitations of Freud's Thought

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete 800 Ft
Fromm, Erich : The Fear of Freedom Fromm, Erich : The Fear of Freedom

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Fromm, Erich : The Sane Society Fromm, Erich : The Sane Society

előjegyezhető

Fromm, Erich : Psychoanalyse und Ethik Fromm, Erich : Psychoanalyse und Ethik

előjegyezhető

Fromm, Erich : A szeretet művészete Fromm, Erich : A szeretet művészete

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár