kategóriák
- Közlekedés ajánlójegyzék
- Szocreál ajánlójegyzék
- Reklám ajánlójegyzék
- Fotó ajánlójegyzék
- Kínai-japán ajánlójegyzék
- Szentkép ajánlójegyzék
Új árakkal! - Új szentkép ajánlójegyzék II.
- 12 érdekes régiség
- Könyv
- Bibliofilia
- Régiség
- Metszet
- Térkép
- Fotó
- Papírrégiség, Aprónyomtatvány
- Plakát
- Cirkusz
- Modern grafika
- Szocreál
- NER Irodalom
- Egyéb
kosár
üres a kosár
nincs bejelentkezve
Evola, Julius : Az individuum és a világ létesülése
- leírás
- további adatok
Regulus kollekció VI. Stúdium 1. Az élet mágikus szemlélete.
A jelen kiskötet Evola másodikként megjelent, legrövidebb filozófiai munkája (1925, 1926, 1976 stb.). Két előadás szövegét tartalmazza, amelyeket vélhetően előre megírt és felolvasott. A címadó új kontextusban foglalja össze a később megjelenő Az abszolút individuum teóriája (1927, javítva 1973 stb.) utolsó, nyolcadik szakaszát és Az abszolút individuum fenomenológiája (1930, 1974, javítva 2007) hármas szerkezeti tagolásának gondolati alapjait. Emiatt kulcsmű, habár nem részletes; inkább lendületes-stiláris, mint rendszerezett. A második írás – amelynek érvényét a Szerző 1972-ben, két évvel a halála előtt részben már vitatta – jobbára „filozófián kívüli”, de filozófiai nyelven és összefüggésekben előadva. A Függelékként közölt harmadik tanulmány 1931-ben jelent meg: az első előadás rövidített és átdolgozott német nyelvű változata, ami mutatja, hogy az evolai életmű különböző korszakait nem lehetséges egymástól mereven elválasztani és teljesen lezártként kezelni. Renato Del Ponte itt következő filológiai feljegyzésén kívül érdemes tudni néhány szemléleti és fogalmi összefüggést a mű elolvasása előtt. Az ifjú Evola szakított azzal a hagyományos filozófiai felfogással, amely az egyetemest végső, abszolút kategóriának tekintette. Ez nemcsak liberális–individualista gondolkodók esetében fordul elő, hanem keleti tanítóknál is (így például Átmánandánál), akik a végső instanciára ugyancsak individuálisként utalnak. Evola az egyetemességet alsóbb aspektusaiban szemléli. Mindazonáltal az individuum nála nem teljesen szellem- vagy átmá-ekvivalens fogalom. A végső princípium itt az Én elnevezést kapja. Az individuum – legtöbbször –ennek birtoka, az Én hatalmának lényeges része. A szerző már fiatalon tisztán metafizikai alapokra helyezte magát, így számára az individuumot az egyetemes mint olyan feloldó és nivel-láló vonatkozásai miatt volt fontos életre hívni: tett és annak műveleti formái révén, hogy majd önmagán túl – az Abszolút individuum útján – valami egyetemesnél többet képviseljen. Az individuum és az Én merev szétválasztása mindemellett nem lehetséges, hiszen a saját individuum Én által és Énből van, végső fokán nem különbözik attól (amit oszthatatlan jelentése is megerősít). Habár Evola elfogadta a létesülés alapvetően negatív filozófiai értelmét, lehetőségét látta annak, hogy ne csak egy esetleges, véletlenszerű, külső és elszenvedett – vagyis szokásos – módon menjen végbe, hanem az Én aktivitása és tudatossága révén. Ezáltal nem szűnik meg negatív volta, ám szellemi funkciót kap az önnön tisztaságában maradó és azt kiteljesítő Én számára. Hasonló lehetőséget látott a világ létében is, annak dacára, hogy az önmagában nyilvánvalóan nem metafizikai. Evola filozófiájának döntő jelentőségű igenlései – éspedig metafizikai igenlései (a jelen kötet az affermazionét érvényesítésként fordítja) – kapcsolatban állnak a hagyományos indiai bölcselet olyan alapfogalmaival, mint a nirvikalpa szamádhit bizonyos értelemben meghaladó szahadzsa szamádhi, a nimílaná szamádhin túli unmílana szamádhi, vagy a mudrá-krama (azokon a fogalmakon kívül, melyeket ő is említ). E kapcsolat elméleti, de olyan teória értelmében, amely megfelelő gyakorlatot képes előirányozni. Ennek feltétele, hogy a törekvő nem bonyolódik az individuumba, a létesülésbe és a világba, hanem – mintegy határvonalon maradva – uralja azokat. Az olasz szövegek fordítója – szerintünk nagyon helyesen – alkalomadtán eltér az evolai életmű egyik kulcsfogalmának hatalomkénti fordításától és potenciaként (hatóerőként, -képességként) adja vissza. Megítélésünk szerint ez közelebb visz annak megértéséhez, hogy a potenza Evola számára mindenekelőtt az adott világ, a véletlenszerű létezők, a meghatározottságok, a megmásíthatatlanságok és megváltoztathatatlanságok átlényegítésének képessége – majd pedig eredménye – volt. A kiadvány nemcsak a legfontosabb fogalmak eredeti olasz és német megfelelőit közli zárójelben, s Evola itteni gyakorlatától eltérően kurziválva (többnyire az első előfordulás helyén), hanem azokét a szavakét is, ahol egy kifejezés eltérő módon vagy sajátosan került fordításra. A fordítók hatalmas nyelvi erőfeszítései abban az esetben érik el céljukat, ha az olvasó részéről értelmezésbeli erőfeszítésekkel párosulnak. Csak ekkor válhat e szerény kiadás jelentős lépéssé a filozófus Evola bemutatása felé. A filozófus Julius Evola bemutatása felé, aki azok érdeklődésére is számot tarthat, akik – sajátos okokból kifolyólag – a tradicionalista vagy a politikus Evolát nem kedvelik, nem jól ismerik.
A jelen kiskötet Evola másodikként megjelent, legrövidebb filozófiai munkája (1925, 1926, 1976 stb.). Két előadás szövegét tartalmazza, amelyeket vélhetően előre megírt és felolvasott. A címadó új kontextusban foglalja össze a később megjelenő Az abszolút individuum teóriája (1927, javítva 1973 stb.) utolsó, nyolcadik szakaszát és Az abszolút individuum fenomenológiája (1930, 1974, javítva 2007) hármas szerkezeti tagolásának gondolati alapjait. Emiatt kulcsmű, habár nem részletes; inkább lendületes-stiláris, mint rendszerezett. A második írás – amelynek érvényét a Szerző 1972-ben, két évvel a halála előtt részben már vitatta – jobbára „filozófián kívüli”, de filozófiai nyelven és összefüggésekben előadva. A Függelékként közölt harmadik tanulmány 1931-ben jelent meg: az első előadás rövidített és átdolgozott német nyelvű változata, ami mutatja, hogy az evolai életmű különböző korszakait nem lehetséges egymástól mereven elválasztani és teljesen lezártként kezelni. Renato Del Ponte itt következő filológiai feljegyzésén kívül érdemes tudni néhány szemléleti és fogalmi összefüggést a mű elolvasása előtt. Az ifjú Evola szakított azzal a hagyományos filozófiai felfogással, amely az egyetemest végső, abszolút kategóriának tekintette. Ez nemcsak liberális–individualista gondolkodók esetében fordul elő, hanem keleti tanítóknál is (így például Átmánandánál), akik a végső instanciára ugyancsak individuálisként utalnak. Evola az egyetemességet alsóbb aspektusaiban szemléli. Mindazonáltal az individuum nála nem teljesen szellem- vagy átmá-ekvivalens fogalom. A végső princípium itt az Én elnevezést kapja. Az individuum – legtöbbször –ennek birtoka, az Én hatalmának lényeges része. A szerző már fiatalon tisztán metafizikai alapokra helyezte magát, így számára az individuumot az egyetemes mint olyan feloldó és nivel-láló vonatkozásai miatt volt fontos életre hívni: tett és annak műveleti formái révén, hogy majd önmagán túl – az Abszolút individuum útján – valami egyetemesnél többet képviseljen. Az individuum és az Én merev szétválasztása mindemellett nem lehetséges, hiszen a saját individuum Én által és Énből van, végső fokán nem különbözik attól (amit oszthatatlan jelentése is megerősít). Habár Evola elfogadta a létesülés alapvetően negatív filozófiai értelmét, lehetőségét látta annak, hogy ne csak egy esetleges, véletlenszerű, külső és elszenvedett – vagyis szokásos – módon menjen végbe, hanem az Én aktivitása és tudatossága révén. Ezáltal nem szűnik meg negatív volta, ám szellemi funkciót kap az önnön tisztaságában maradó és azt kiteljesítő Én számára. Hasonló lehetőséget látott a világ létében is, annak dacára, hogy az önmagában nyilvánvalóan nem metafizikai. Evola filozófiájának döntő jelentőségű igenlései – éspedig metafizikai igenlései (a jelen kötet az affermazionét érvényesítésként fordítja) – kapcsolatban állnak a hagyományos indiai bölcselet olyan alapfogalmaival, mint a nirvikalpa szamádhit bizonyos értelemben meghaladó szahadzsa szamádhi, a nimílaná szamádhin túli unmílana szamádhi, vagy a mudrá-krama (azokon a fogalmakon kívül, melyeket ő is említ). E kapcsolat elméleti, de olyan teória értelmében, amely megfelelő gyakorlatot képes előirányozni. Ennek feltétele, hogy a törekvő nem bonyolódik az individuumba, a létesülésbe és a világba, hanem – mintegy határvonalon maradva – uralja azokat. Az olasz szövegek fordítója – szerintünk nagyon helyesen – alkalomadtán eltér az evolai életmű egyik kulcsfogalmának hatalomkénti fordításától és potenciaként (hatóerőként, -képességként) adja vissza. Megítélésünk szerint ez közelebb visz annak megértéséhez, hogy a potenza Evola számára mindenekelőtt az adott világ, a véletlenszerű létezők, a meghatározottságok, a megmásíthatatlanságok és megváltoztathatatlanságok átlényegítésének képessége – majd pedig eredménye – volt. A kiadvány nemcsak a legfontosabb fogalmak eredeti olasz és német megfelelőit közli zárójelben, s Evola itteni gyakorlatától eltérően kurziválva (többnyire az első előfordulás helyén), hanem azokét a szavakét is, ahol egy kifejezés eltérő módon vagy sajátosan került fordításra. A fordítók hatalmas nyelvi erőfeszítései abban az esetben érik el céljukat, ha az olvasó részéről értelmezésbeli erőfeszítésekkel párosulnak. Csak ekkor válhat e szerény kiadás jelentős lépéssé a filozófus Evola bemutatása felé. A filozófus Julius Evola bemutatása felé, aki azok érdeklődésére is számot tarthat, akik – sajátos okokból kifolyólag – a tradicionalista vagy a politikus Evolát nem kedvelik, nem jól ismerik.
állapot: | |
kategória: | Könyv > Filozófia > |
kategória: | Könyv > Ezotéria > Ezoterikus filozófia > |
kiadó: | Kvintesszencia, 2011 |
cikkszám / ISBN: | 0009976 |
kötés: | fűzve |
oldalszám: | 92 |
könyv nyelve: | magyar |