Noha irodalmi jelentőségét kétségtelenül a Pont és ellenpont (1928), valamint a Szép új világ (1932) című regényekkel alapozta meg, Aldous Huxley (1894-1963) két, drogélményről szóló, többnyire egybekötve kiadott, hosszabb esszéinek köszönheti általános ismertségét a szélesebb, populáris kultúrkörökben. Az érzékelés kapui a kísérletező szellemű író közvetlen tapasztalaton alapuló élményeit dolgozza fel meglehetősen személyes hangvételben, míg a Menny és pokol az esszéista távolságtartásával illeszti be a meszkalinkábulat keltette benyomásokat a kollektív tudattalanban megőrzött, sőt még azon is túlmutató transzcendentális hagyományba. E két értekezés együttesen, egymást kiegészítve és kiteljesítve mintegy kijelöli a meszkalin és általában a függőséget nem okozó tudatmódosító szerek kultúrtörténeti helyét – legalábbis Huxley és az esszék megjelenésekor megszülető beatmozgalom sajátos szemszögéből nézve.