Példányszám: 1500 --- Rousseau szerint a nevelést a természettõl, az emberektõl vagy a "dolgoktól" kapjuk. A természet adta nevelés független tõlünk, a dolgok nevelõ hatását csekély mértékben befolyásolhatjuk. Egyedül az emberek nyújtotta nevelés az, aminek "urai vagyunk". Ebbõl is kitûnik, hogy Rousseau felismerte a gyermekre irányuló nevelõ hatások sokféleségét, s azt is, hogy ezeknek csupán egy része befolyásolható. Claude Adrien Helvetius (1715-1771) francia filozófus felfogása gyökeresen más volt. Locke szenzualizmusát átvéve állította azt, hogy nincsenek velünk született eszmék. "Locke felvilágosítása nyomán tudomásunkra jut - írja Helvetius -, hogy az érzékelés szerveinek köszönhetjük fogalmainkat, következésképpen gondolkodásunkat." Az elme valamennyi mûvelete apjában véve érzékelés." [270] A materialista szenzualizmus ösvényén továbbhaladva Helvetius a velünk született adottságok létezését is tagadta. A gyermek lelke születésekor "tiszta lap" (tabula rasa), melyre a környezet, a nevelés írja fel a maga betûit. "A nevelés hatalma mellett leghathatósabb érv az a kapcsolat, amelyet állandóan észlelünk a különbözõ nevelések, valamint a különbözõ nevelési eredmények között. A vadember fáradhatatlan a vadászatban. Könnyebben fut, mint a civilizált ember, mert a vadembernek nagyobb ebben a gyakorlata. A civilizált ember mûveltebb. Több fogalma van, mint a vadembernek, mert nagyobb számban fogadja be a különbözõ érzéki benyomásokat. [...] Az elõbbinek magasabb rendû fürgesége, az utóbbinak nagyszámú ismeretei - különbözõ nevelésük eredményei." [271] A nevelés teszi az embert azzá, ami - hirdeti Helvetius. Az ész, az erény és a tehetség mind a nevelés eredménye. Ebbõl arra következtet, hogy nemcsak az egyes ember, hanem a tágabb közösségi körök, a nemzetek boldogulása is a neveléstõl függ. S ha ez így van, akkor a felvilágosult államnak joga és kötelessége a nevelés tartalmának és szervezeti kereteinek meghatározása. Az állam tehát illetékes a köznevelés, a közoktatás kérdéseiben. Helvetius túláradó pedagógiai optimizmusát már a maga korában is többen bírálták (mint például Denis Diderot). A nevelés mindenhatóságába vetett hit - mint tipikus felvilágosodás korabeli gondolat - ennek ellenére továbbra is fel-felbukkant a pedagógia történetében.