Sorozat: Neveléstörténeti Könyvtár.
A kísérő tanulmányt Pataki Ferenc írta.

Helvetius francia filozófus szerint „az elme valamennyi művelete alapjában véve érzékelés”, ezért Locke szenzualizmusához (tabula rasa) csatlakozva tagadta a velünk született adottságok létezését.
„A nevelés teszi azzá az embert, ami” – hirdette Helvetius határtalan pedagógiai optimizmusát. Ebből következik, hogy a nemzetek boldogulása is a neveléstől függ.
Helvetius szerint a felvilágosult államnak joga és kötelessége a nevelés tartalmának és szervezeti kereteinek meghatározása. Az állam tehát illetékes a köznevelés és a közoktatás kérdéseiben.
Helvetius pedagógiatörténeti jelentősége abban áll, hogy gondolatai nyomán a felvilágosodás eszméit hirdető abszolutisztikus uralkodók (pl. Nagy Frigyes, Mária Terézia) és polgári-liberális államférfiak (pl. Kossuth, Eötvös J.) egyaránt felismerték az iskolaügy politikai jelentőségét.