Nagyvárosi embernek fogalma sincs a kisváros méreteiről, viszonyairól. Azt hiszi, joga van megállni a piactéren és fölényesen mosolyogni, mert a házak kicsinyek, a kövezet hepehupás - bizony megteszi akárhány. Mintha bizony a kisváros vénei nem is emlékeznének arra az időre, mikor a házak még kisebbek voltak, a kövezet még göröngyösebb, mintha nem élték volna át a városuk fejlődését. Itt van mingyárt a rakparti Johnsen, C. A. Johnsen, az is milyen szép, nagy házat épitett magának.
Valóságos urilak - lenn veranda, fönn rácsos erkély és az eresz alatt köröskörül csupa fafaragás. Hát a többi költséges, diszes épület, ami azóta keletkezett? Iskola, gőzhajókikötő, fináncház, takarékpénztár, meg a különféle kereskedő-bódék - igazán nem mosolyognivaló. Sőt, mi több, egész kis külváros épült, legalább husz család lakik a hajógyár körüli halmokon, egyik házikó sárga, másik fehér vagy piros, a tulajdonos izlése szerint, bizony, sok félretett garas kellett azokhoz is. Különben, hisz a nagy városnak éppenugy megvan a fejlődése, hanyatlása, az sincs anélkül. De ki látta csak egyszer is C. A. Johnsent üres kézzel, tanácstalanul? Igen a kisvárosokban is akadnak nagyságok. Van egy-két régi, szolid cég és annak fiai, lányai, megrögzött hagyományai, tekintélye.
A kisváros törődik a maga nagyjaival, a jámbor kisvárosi ember saját javát-kárát tekinti bennük, tudja, hogy a hatalom árnyékában él és gyarapszik és ez igy is van rendjén...

további képek