A szerző által dedikált, a szerkesztő Raffai István által aláírt példány.

A századdal csaknem egyidős László Gyula (1910) régészként, egyetemi tanárként, íróként, történetíróként és képzőművészként szinte természetes módon került kapcsolatba a magyar értelmiség legjobbjaival és legismertebb személyiségeivel. Sokukhoz meleg barátság, eszmei közösség, nézetazonosság vagy szoros szakmai kapcsolat fűzi - és legtöbbjüket le is rajzolta beszélgetés, vendégeskedés közben. A 20. századi magyar szellemi élet valóságos kis panteonja bontakozik ki tehát e kötet portréiból; ráadásul a magát szerényen "kismesternek" mondó művész - aki mellesleg Rudnay Gyula tanítványa volt - az arcképek mellett az ábrázolt személytől egy-egy, birtokában lévő, kéziratos dokumentumot is közöl - így keletkezett az Arckép és kézírás című művelődéstörténeti jelentőségű képzőművészeti album. ; A kötet páros oldalain találhatók a dedikált portrék, páratlan oldalain a László Gyulához címzett alkalmi írások (levelek, följegyzések, naplórészletek, alkalmi versek, köszöntések, képeslapok üdvözlő sorai). Az ábrázolt személyek nevének betűrendjében vonul föl a kötetben az e századi zenei élet (Ádám Jenő, Dévai Nagy Kamilla, Lendvay Kamilló), a társadalomtudományok (Bálint Sándor, Erdei Ferenc), a művelődés- és művészettörténet (Benkő Samu, Entz Géza, Fülep Lajos), a képző- és iparművészet (Berki Viola, Csúcs Ferenc, Mózer Zoltán, Nagy Imre, Plugor Sándor, Szalay Lajos, Tóth Menyhért) és irodalom (Faludy György, Fekete Gyula, Fodor András, Gyurkovics Tibor, Határ Győző, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Lászlóffy Aladár, Monoszlóy Dezső, Páskándi Géza, Somlyó György) megannyi nagysága. Az impozáns arcképcsarnok - mely inkább emberi hitelével, mint artisztikumával megkapó - az ábrázolt személyek keze vonásával együtt szemléletes leképezése a magyar művelődéstörténet 20. századi korszakának, egyben dokumentuma László Gyula munkássága sokszínűségének és elismertségének.

további képek