kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete

  • leírás
  • további adatok
A honfoglaló magyar nép élete 1944-ben jelent meg először, és mert az akkori újabb kiadást több nem követte, mára antikváriumok és aukciók alig elérhető könyvritkaságává vált.
Sikerének titka a tudományos munkák esetében oly ritka, egyszerre élvezetes és pontos nyelvezet, lenyűgöző tárgyismeret mellett az az új módszer, a leírásra-megőrzésre szorítkozó hagyományos régészi szemlélettel szemben kialakított életszerűség, amelyik nem éri be a tárgyak rendszerezésével, hanem az azokban megőrzött szellemiség feltárására, rekonstrukciójára törekszik. Ehhez persze nem elegendő csak régésznek lenni – a tudományok sokaságának segítségül hívása nélkül ez a vállalkozás nem lehet sikeres. A László Gyula-féle régészet ilyen értelemben szintetikus tudomány, az egyik első példa a jóval később interdiszciplinárisnak nevezett kutatásokra. Ő maga, mivel a legtöbbet a néprajzból meríthetett, „régészeti néprajz”-nak nevezi módszerét, s tartalmáról ezt írja: „a népvándorlás és a magyar honfoglalás korának leleteiből igyekszik az egykori életet a lehetőségekhez képest újjáalkotni és beleágyazni a kor művelődésének képébe”. Ez a törekvés – amely László Gyula egész munkásságát áthatja – A honfoglaló magyar nép életében bontakozik ki először teljes gazdagságában. Kis túlzással élve, ha nem tudnánk, hogy a szerző egy évezreddel korábbi világról tudósít, akár azt is hihetnénk, hogy csupán egy távoli vidéken élő népcsoport körében tett utazásáról számol be. És ez az élményszerű és élményt adó közvetlenség az, ami miatt nem csak a szakemberek nélkülözhetetlen alapkönyve, hanem az érdeklődők legszélesebb köre számára is izgalmas olvasmány.
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kategória: Könyv > Történelem > Magyar őstörténet >
kiadó: Püski, 1997
cikkszám / ISBN: 0029321
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 384, XLV
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról

előjegyezhető

László Gyula : László Gyula : "Emlékezzünk régiekről..." (Képes történelem)

előjegyezhető

László Gyula : Hunor és Magyar nyomában László Gyula : Hunor és Magyar nyomában

előjegyezhető

László Gyula : Árpád népe László Gyula : Árpád népe 1 500 Ft
László Gyula : Vaszary János emlékezete.  (Somogyi Almanach 9. sz.) László Gyula : Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9. sz.)

előjegyezhető

László Gyula : A magyar emberek dolga László Gyula : A magyar emberek dolga

előjegyezhető

László Gyula : A magyar nagycsalád. Magyar őstörtémnet V. László Gyula : A magyar nagycsalád. Magyar őstörtémnet V.

előjegyezhető

László Gyula : A kettős honfoglalás. Régészet III. László Gyula : A kettős honfoglalás. Régészet III.

előjegyezhető

László Gyula : A magyar föld képe a honfoglaláskor László Gyula : A magyar föld képe a honfoglaláskor

előjegyezhető

László Gyula : Az Avarok hazánkban László Gyula : Az Avarok hazánkban

előjegyezhető

László Gyula : A honfoglaló magyarok László Gyula : A honfoglaló magyarok

előjegyezhető

László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön

előjegyezhető

László Gyula : A népvándorláskor művészete Magyarországon László Gyula : A népvándorláskor művészete Magyarországon

előjegyezhető

László Gyula  : Őstörténetünk László Gyula : Őstörténetünk

előjegyezhető

László Gyula : Az ősember művészetéről László Gyula : Az ősember művészetéről

előjegyezhető

László Gyula : Számadás népünkről László Gyula : Számadás népünkről

előjegyezhető

László Gyula : Őseinkről László Gyula : Őseinkről

előjegyezhető

László Gyula : A honfoglalókról László Gyula : A honfoglalókról 800 Ft
László Gyula : A László Gyula : A "kettős honfoglalás" 800 Ft
László Gyula : Egy fiú elindul - dedikált László Gyula : Egy fiú elindul - dedikált

előjegyezhető

László Gyula : Régészeti tanulmányok László Gyula : Régészeti tanulmányok

előjegyezhető

László Gyula : Vértesszőlőstől Pusztaszerig - Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig László Gyula : Vértesszőlőstől Pusztaszerig - Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig

előjegyezhető

László Gyula : A népvándorláskor művészete Magyarországon László Gyula : A népvándorláskor művészete Magyarországon

előjegyezhető

László Gyula : Az ősember művészete László Gyula : Az ősember művészete 1 800 Ft
László Gyula : Múltunkról utódainknak I-II. László Gyula : Múltunkról utódainknak I-II.

előjegyezhető

László Gyula : Góg és Magóg Népe László Gyula : Góg és Magóg Népe

előjegyezhető

László Gyula : Arckép és kézírás - Új Horizont II. (Dedikált) László Gyula : Arckép és kézírás - Új Horizont II. (Dedikált)

előjegyezhető

László Gyula : Az ősember művészetéről László Gyula : Az ősember művészetéről

előjegyezhető

László Gyula : Ex Libris - Mesterségem: régész László Gyula : Ex Libris - Mesterségem: régész

előjegyezhető

László Gyula : A Szent László-legenda középkori faliképei László Gyula : A Szent László-legenda középkori faliképei

előjegyezhető

László Gyula : Lehel kürtje László Gyula : Lehel kürtje

előjegyezhető

László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról 1 000 Ft
László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön.

előjegyezhető

László Gyula : Régészeti tanulmányok (Dedikált) László Gyula : Régészeti tanulmányok (Dedikált)

előjegyezhető

László Gyula : A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. László Gyula : A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge.

előjegyezhető

László Gyula : A László Gyula : A "kettős honfoglalás"

előjegyezhető

László Gyula : Az avarok hazánkban László Gyula : Az avarok hazánkban

előjegyezhető

László Gyula : Forradalmak az ujkori művészetben László Gyula : Forradalmak az ujkori művészetben

előjegyezhető

László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Dedikált. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Dedikált. 6 000 Ft
László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete [dedikált] László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete [dedikált] 8 000 Ft
László Gyula : Lehel kürtje László Gyula : Lehel kürtje

előjegyezhető

László Gyula : Találkozásaim - Beszélgetések a kortársakkal László Gyula : Találkozásaim - Beszélgetések a kortársakkal

előjegyezhető

László Gyula  : Őstörténetünk László Gyula : Őstörténetünk

előjegyezhető

László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai - A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár