Ford.: Szobotka Tibor.
Volt könyvtári példány.

Több kritikus „az amerikai irodalom legjobb memoárjának” nevezte az Alice B. Toklas önéletrajzát. Joggal. Gertrude Stein látszólag vidékiesen naív, ámuldozó-rajongó, de valójában nagyon is éles szemű és éles nyelvű vénkisasszony-társalkodónője köpenyébe bújva meséli el saját életét, és fest szellemes és színes képet a század eleji Párizsról, pezsgő, forrongó művészeti életéről, mozgalmairól, a kettős közvetítés adta iróniával fűszerezett, elbűvölően fecsegő stílusban. Gertrude Stein a XX. századi amerikai irodalom számottevő alakja, de a maradandóságot mégsem merész, olykor egészen a nyelvi értelmetlenség határára jutó formai kísérletezései, hanem a sajátos steini „szerep”, mecénás-irodalombaráti tevékenység biztosították számára. 1903-ban telepedett le fivérével Párizsban, ahol a Rue de Fleurus 27. szám alatti műteremlakása hamarosan a párizsi művészi élet egyik fő központja lett, olyan fiatal, akkor még ismeretlen művészek találkozóhelye, mint Picasso, Matisse, Derain, Braque, Juan Gris, Gertrude, mindenfajta modernizmus fanatikus híve, képeik első vásárlója, művészetük lelkes propagálója, mint ahogyan másfél évtizeddel későbben köréje gyűlnek a háborútól megcsömörlött és kiábrándult amerikai írónemzedék legjelesebbjei, Hemindgway, Ezra Pound, Sherwood Aderson, Fitzgerald és a többiek. Ő adja nekik az azóta irodalomtörténeti jelentőségűvé lett „lost generation” – elveszett nem zedék – nevet, ő segíti őket, hogy útjukra leljenek. És ők – a kubisták és fauve-ok, Picasso és Matisse, meg a jazzkorszak eszeveszetten tobzódó, bikaviadalokon és lázas szeretkezésekben feledést kereső fiataljai, Hemingway és társai – ennek a páratlanul eredeti önéletírásnak igazi főszereplői, a steini életű beteljesítői.