Második kiadás.

Szerb Antal azt írja 1941-ben Ortegáról, hogy „a legkiválóbb és a külföldön legismertebb spanyol esszéista", ami nyilvánvalóan érvényes volt a háború előtti Magyarországra is, hisz Halász Gábortól Németh Lászlóig minden szellemi vonulat ismerte-elismerte a spanyol filozófus munkásságát. A háború után persze indexre került, nem véletlenül, hisz világképe olyan fogalmakra épült, mint a minőség, a korszínvonal, az emelkedő és a hanyatló élet, a szakbarbár, a kiválasztott kisebbség, az egyéni felelősség. Ez utóbbiról például ezt mondja: "Az emberi élet természeténél fogva megkívánja, hogy feltegyék valamire, legyen az dicsőséges vagy szerény vállalkozás, jeles vagy köznapi küldetés. Különös állapot ez, de kérlelhetetlenül be van vésve a létünkbe." Ortega hatása és későbbi tiltása különösen látványos volt a tömegember fogalmának esetében: Ortega elsősorban morálfilozófiai kategóriáként határozza meg ezt az embertípust, s azzal jellemzi, hogy az csak jogokat ismer, kötelezettségeket nem, ráadásul "öntelt úrfiként" viselkedik, amikor gondtalan életét természetesnek veszi, saját magát pedig tökéletesnek tartja. E felfogás következményei katasztrofálisak lesznek - jövendölte a spanyol filozófus. Jóslatai sajnos helytállónak bizonyultak. Ortega ezt írja az 1920-as évek végén A tömegek lázadásában: „Korunknak azonban az a jellemzője, hogy a közönséges lélek nemcsak tudatában van közönségességének, hanem van mersze, hogy jogot követeljen a közönségességnek, és mindenütt azt érvényesíti. Ahogy Észak-Amerikában mondják: nem illik különbözni. A tömeg eltipor mindent, ami különböző, kiemelkedő, egyedi, minőségi és kiválasztott. Aki nem olyan, mint mindenki más, aki nem úgy gondolkodik, mint mindenki más, az azt kockáztatja, hogy kiközösítik."