Ceruzás aláhúzásokkal.

Az emberiség felé irányuló pedagógia első eszköze a beszéd, az ének-beszéd volt. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél.” Ma az Ige – a Szó –, testté válásának köszönhetően, az embernél van. A meditáció – az „egyetlen valóban teljesen szabad cselekvés”, az „ősszabad cselekvés” – a magasabb, egyre magasabb szavak megtalálása. A magasabb szavak mögött „én-lények”, én-tudattal rendelkező lényiségek állnak. Religió, kommunió, meditáció szójellegűen, a szó, a szó-lények szintjein keresztül kötik össze a Földet a Menny-nyel. „Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.” Meglett az isteni, szójellegű rend, az új Föld és az új Ég rendje. A Logosz, aki a kezdetben „vala”, a vég, a tökéletesség is „lett”. „Kezdet és vég” egybeesik az emberi lélek Grál-pontjában, a naprendszer középpontjában, ami „megközelíthetetlen lépteiteknek”, ahova a dialektikus gondolkodás nem hatolhat el. Ebből a pontból „jő ki” az élet vize a szomjazóknak, ingyen – kharisz-ból. Így múlik el a régi ég és a régi föld, minden, ami nem tudta megőrizni szó jellegét, amit fel kellett áldozni az ember Logosztól Logoszig vezetô útján. Az maga az ember sorsa, ahogy ingázik, fel és le, Menny és Föld között, ahogy sorsának fonalával összeköti a két birodalmat, szőnyeget sző az élet jelével. Mint szóra képes lény, behozza a törvények világába a szabadságot; a szabadság világába pedig a megjelenő szavak újonnan meghódított világát – az emberi megismerést és teremtést. A Szó állt történetének kezdetén, a Szó áll középen, és a Szóval is fog bevégződni.