[Elbeszélések]
Második kiadás.

"Szomory Dezső egyedülálló költő az új-magyar irodalomban. Helyét élesen meghatározták előbbi könyvei: Az isteni kert meg az Ünnep a Dühöngőn.
Egy reggel kaptam meg a könyvet, paplanomra tettem s még álmos ujjakkal böngészgettem benne, anélkül hogy felvágtam volna. Így részleteiben is megragadó. Mennyire külön, önálló szépségű minden mondata. Egyetlen fáradt sora sincsen. Itt a költészet tiszta önkívület. Nincs alapfok és középfok, csak csupa felsőfok, magas c és fehérizzás. Kezdd el olvasni akármelyik elbeszélését s nyomban észreveszed, hogy máris a közepén vagy, egy vágy közepében, egy idegen világ kellős közepében s az író nem tud köntörfalazni, mindjárt félreveri a szenvedély tűzharangjait. Az első mondatban összesűrítve leled egész elbeszélése mivoltát. "Ijedezve gondolok rá, siralmas emberi lélek szegény, mint egy elgázolt narancs a nagyvárosi aranyszemétben, drága Hódl Józsi!" Ő nem az az író, aki így vezeti be mondókáját: "Este volt". Boldog a flauberti önmérséklet, de nem kevésbé boldog az, akit ennyire elsodor a forrósága. Íme a szavai akadoznak még, az érzés roppantsága miatt dadognak a szenvedélytől elperzselt nyelven, melyen úgy sistereg a nyál, mint tüzes lemezen a ráfreccsent vízcsöpp. Viaskodik a tárgyával és fél, egyetlen pillanatra se meri elengedni." - Kosztolányi Dezső

Korabeli félvászon kötésben.