A ​nyugati embert mindig is áhítattal töltötte el a keleti kereszténység elmélyült vallásossága, miszticizmusa, rendkívül összetett szimbolikában megtestesülő szakrális lelkisége. A keleti egyházművészet a kezdetektől kifinomult eszközökkel juttatta kifejezésre az egyház tanítását. A templom négyzetes alaprajza a ptolemaioszi világképnek megfelelően a földi világ mása, melynek négy sarkán a négy evangélista tartja oszlopként a hívek fölé magasodó kupolát, benne a Panthokrator, a világot uraló Krisztus fenséges mozaikjával. Az ikonosztáz ragyogó ikonjai túlvilági alakokként emelkednek ki az ikonosztáz arany síkjából, és miközben a kupola szűk ablakain keresztül sejtelmes fény árasztja el a templomot, felcsendül a kórus a Szentírás szavaival. Ebbe a csodálatos kultúrába kalauzolja el az olvasót a szerző, aki lelkészként és művészettörténészként belülről ismeri a keleti keresztény lelkiséget. Három oldalról, az építészet, az ikonfestészet és az egyházatyák tanításai felől közelíti meg ezt az összetett hagyományt, hogy végül megpróbálja feltárni az olvasó előtt a keleti keresztény misztika lényegét.