A szerző a keleti kereszténység alapvető mentalitása, a szakrális összművészet eszméje alapján írta meg művét, mely szerint az építészet, a liturgia és az ábrázoló művészetek egyetlen kerek egészet, egységet képeznek, szorosan összefüggenek, és hallatlan harmóniát sugároznak. Minden tényezőt átjár a képmás szerinti értelmezés. Ezért megvizsgálja a Krisztus-ábrázolások eredetét és szellemi hátterét, továbbá, hogy mit mond a Biblia, az építészet és a liturgia az ábrázolásról, az élő Krisztus-arc felfedezése szempontjából. Bemutatja az általunk ismert legkorábbi Krisztus-ábrázolásokat, a legjelentősebb alkotásokon keresztül a téma ikonográfiai fejlődését, sőt a még soha nem publikált, vagy alig ismert magyar anyagot is, amely a hazai ortodox és görög katolikus egyház tulajdonában van.

A könyv célja nem elvont tudományos fejtegetés, hanem a liturgia drámájával, mint elválaszthatatlan alkotórészével együtt felmutatni a színek és vonalak tanúságtételét, vállalva a vele együtt járó szubjektivizmust is.