Sorozat: Szolgálat és Írás Munkatársaságának Könyvei.

A könyv a századforduló nagy kivándorlását elemzi, mert úgy látja: az 1930-as évek közepén új, arányaiban az előzőhöz hasonló, a nemzet léte szempontjából tragikus kivándorlási hullám fenyeget. Áttekinti a magyar kivándorlás előzményét, az európai kivándorlást az 1800-as évek elejétől, és arra a következtetésre jut, hogy az első kivándorlók, az angolok, németek, nyugat-európaiak birtokosai lettek az Újvilágnak, míg a később kivándorlók, a kelet-európaiak ott is szolgasorba jutottak. A magyar kivándorlás az 1870- es években kezdődött, és az utolsó békeévig, 1913-ig tartott. Összesen mintegy 1,8 millióan távoztak az országból, általában azzal az illúzióval, hogy meggazdagodva hazatérnek majd. Volt három év, 1905, 1906 és 1907, amikor évente több mint 170 ezren keltek útra, hogy Amerikában próbáljanak szerencsét. Ilyen mértékű lakosságvesztést semmi nem pótolhat, ezért Kovács Imre nemzeti katasztrófának látja a kivándorlást.

Gondolatmenete részint azért meggyőző, mert mindvégig szigorúan ragaszkodik a statisztikai, demográfiai adatokhoz, de meggyőző azért is, mert nem fogadja el a kivándorlók morális elmarasztalásának nagyon kényelmes álláspontját, hanem azt hangsúlyozza, hogy a kényszer, a gazdasági és szociális nyomorúság lökte hajóra azokat a szegényeket, akik elmentek itthonról. Az okok között legfontosabb a földkérdés megoldatlansága, a nagybirtokrendszer, ezért mielőbbi földosztást követel. Emellett a magyar mezőgazdaság intenzifikálásában, a mezőgazdasági szakképzésben, a parasztság politikai-szakszervezeti mozgalmainak legalizálásában, a kollektív szerződések rendszerében, a szociális gondoskodás rendszerében (például a 16–18 órás (!) munkanap helyett a 12 órás (!) munkanap bevezetésében) látja a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásának útját.

Az eredeti (hiányos, szakadt) védőborító a könyvbe illesztve.